Jajj, az a fociszeretet
Késeltek is az Újpest-Ferencváros mérkőzésen, 14 embert állítottak elő
Összesen tizennégy embert állított elő a rendőrség a szombati Újpest-Ferencváros labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatos biztosítási feladatok ellátása során; a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen a mérkőzést megelőzően történt késelés miatt.
2010.09.12 11:10Adamik ZsoltAz Újpest-Ferencváros bajnoki labdarúgó mérkőzést szombaton a Szusza Ferenc stadionban rendezték meg. A rendőrség honlapján vasárnap közzétett közlemény szerint a mérkőzés megkezdése előtt, 15 óra 35 perc körül a két szurkolótábor a IV. kerületi Újpest-Városkapu vasútállomásnál verekedésbe keveredett, ezt a helyszínen lévő rendőrök könnygázzal állították meg.
A verekedés során egy férfi könnyű sérüléseket szenvedett. Ezt követően szintén Újpesten, a Városközpontnál 16 óra körül a szurkolók ismét összecsaptak, eddig ismeretlen elkövető megszúrt egy 17 éves fiatalembert. A sérültet életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A közlemény szerint a mérkőzés alatt 18 óra 45 perckor a játéktérre futott egy spanyol férfi, akit a biztonsági szolgálat munkatársai kivezettek és a rendőröknek átadtak. A férfit sportrendezvény rendjének megzavarása szabálysértés elkövetése miatt előállították. A meccs közben, 19 óra 15 perckor a ferencvárosi szurkolók a C szektor előtti menekülőkaput beszakították és megkíséreltek a pályára behatolni, a helyszínen lévő rendőrök ezt megakadályozták.
A stadionban lévő székek közül a szurkolók többet megrongáltak, a mérkőzés után egy BKV busz és az Újpest-Városkapu metró megálló több berendezési tárgya is megsérült. Az anyagi kár megállapítása folyamatban van. A rendőrök a biztosítási feladatok ellátása során 6 személyt garázdaság bűncselekmény elkövetése miatt, míg 8 főt szabálysértés - 4 fő közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása, 1 fő tulajdon elleni szabálysértés, 1 fő sportrendezvény rendjének megzavarása, 1 fő közszemérem megsértése és 1 fő közlekedési szabálysértés - elkövetése miatt előállítottak.
Az előállított szurkolókkal szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi rendőrkapitánysága folytatja. A BRFK megkezdte a stadionban készült felvételek elemzését, kiértékelését a további garázda, törvénysértő magatartást tanúsító személyek beazonosítása és elfogása érdekében - áll a közleményben.
Az Újpest 6-0-ra győzött a vendég Ferencváros ellen a labdarúgó Soproni Liga 6. fordulójának szombati rangadóján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06