Elindult Talmácsi Gábor is

Tereprali Ob: Palikék fának csapódtak - Szalayék győztek Kapuváron

Idő előtt ért véget a Palik László, Darázsi Gábor páros számára az országos tereprali-bajnokság harmadik futama - A versenyt a Szalay-Bunkoczi páros nyerte.

2010.05.09 20:05Palik Racing Team

Idő előtt ért véget a Palik László, Darázsi Gábor páros számára az országos tereprali-bajnokság harmadik futama.

A kapuvári II. Rábaköz-kupa vasárnapi első szakaszán három defektet is kapott a duó, a második szelektíven pedig fának ütközött – a pilóta és navigátora sértetlenül szállt ki a Nissanból, az autó viszont alaposan megrongálódott. A Palik Racing Team egysége kénytelen volt forfaitolni, így végül a magyar értékelésben tizedik lett.

A kapuvári viadal kevés sikerélménnyel szolgált a csapat tagjainak: a pénteki prológtól kezdve problémákkal küszködött a PRT kettőse.

– Ha röviden akarom jellemezni a szereplésünket, akkor csak annyit mondok, hogy roppant balszerencsések voltunk. Jobb, ha minél előbb elfelejtjük az egészet – nyilatkozta Palik László. – A pénteki nyitányon a nem egyértelmű jelzés miatt eltévedtünk, majd aztán defektet kaptunk, de szombaton is időt veszítettünk a nem éppen pontos itiner miatt. A vasárnapnak a negyedik helyről vághattunk neki, azonban hamar eldőlt a sorsunk. Új mintázatú gumit tettünk a kocsira, de néhány száz méter megtétele után már tudtam, baj van. Összevissza csúszkáltunk, ráadásul három defektet is kaptunk. Ismétlem, hármat! Volt olyan Dakar-ralim, amikor egyetlenegyszer sem kellett szakaszon kereket cserélnem... Ráadásul, mivel elfogytak a pótkerekeink, körülbelül tizenhét kilométert tettünk meg lyukas gumival. Ám ezzel még nem volt vége. A napi második szelektíven a szinte irányíthatatlan autó egy erdei részen „megúszott”, s fának ütköztünk. Nekünk nem esett bajunk, de a Nissannak igen, többek között szétment a hűtőnk. Miután valahogy visszavittük az autót a szervizparkba, a srácok megpróbálták olyan állapotba hozni, hogy legalább be lehessen indítani a motort, forfaitolni tudjunk, s szerezhessünk néhány pontot."

Az ob értékelésében jelenleg harmadik pilóta azonban optimistán tekint a jövőbe.

– A hazai szezon nyolc futamból áll, még öt viadal hátra van – mondta a Mohácson harmadik helyen végzett, a derecskei versenyt pedig megnyerő Palik. – Ilyen az autósport, most hátrányba kerültünk, de hosszú még az idény, bármi megtörténhet, ráadásul lehet mínuszolni, azaz a legrosszabb eredmény kiesik. Várjuk a júniusi folytatást, hiszen javítani szeretnénk.

A II. Rábaköz-kupa végeredménye (Magyar bajnoki értékelés):

1. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) 4:41:43 óra, 2. Fazekas Károly, Maurer Péter (BMW) 5:00:16, 3. Kéry Szilveszter, Simon Péter (Bowler) 5:31:13, 4. Liszi László, Sin Zoltán (Mitsubishi) 5:39:53, 5. Rónay Péter, Rónay Zoltán (Opel) 5:43:15, 6. Murczin Zsolt, Bagics Róbert (Mitsubishi) 5:55:43, ...8. Bálint Zoltán, Marton Dániel (Nissan) 9:19:51, ...10. PALIK LÁSZLÓ, DARÁZSI GÁBOR (NISSAN) 10:58:16.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.