Fuss és tekerj

Bike Run Fest Magyarországon és Ausztriában

A természet szeretetére, a mozgás örömére és az egészséges életmód fontosságára hívja fel a figyelmet.

2014.09.04 13:35MTI
Freedigitalphotos Naypong

Szeptember 27-én és 28-án Magyarországon és Ausztriában rendezik a Bike Run Fest nemzetközi futóversenyt és kerékpártúrát. Amint az eseményt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott: a túra egyik része Burgenlandon vezet át, s Sopronból indul.

A megméretésre bárki jelentkezhet, aki elég erőt érez magában arra, hogy végigtekerjen, fusson vagy hatfős váltóba tejesítsen 183 kilométert két nap alatt. Az első napon Sopronban lesz a rajt, Zemendorfon (Zemenye) át Bécsújhely és a Schneeberg az állomás. A második napon, vasárnap Schneebergről indul a mezőny, Neukirchenen, Thernbergen és Lichteneggen át Horitschonig (Haracsony), és a határon át ismét Sopronba érkezik vissza.

A Bike Run Festen indul - többek között - Pulai Imre olimpiai és világbajnok kenus, szánkóversenyző, valamint Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok cselgáncsozó. Mindketten kerékpárral állnak rajthoz, azonban a sajtótájékoztatón futópadon mérték össze felkészülésüket. Ungvári 3 perc 15 másodperc alatt teljesítette az 1000 méteres távot, a jóval nagyobb termetű Pulai ennél 20 másodperccel lassabban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.