"Kendőzetlen igazság"

Mike Tyson nem bánt meg semmit

Életének árnyoldaláról is őszintén vall "Kendőzetlen igazság" (Undisputed truth) című önéletrajzi könyvében Mike Tyson korábbi nehézsúlyú profi világbajnok ökölvívó, aki bevallása szerint semmit nem bánt meg.

2013.11.15 14:24MTI
MTI, archív

A különböző botrányairól is elhíresült 47 esztendős sportoló a német hírügynökségnek azt mondta, az élet nem mindig úgy alakul, ahogyan az ember előre eltervezi, de ő nem akar visszatekinteni a múltra.

"Ami történt, megtörtént" - nyilatkozta Tyson, aki egyik korábbi kijelentésével ("a földkerekség legrosszabb embere vagyok") kapcsolatban közölte, bár ez a mondat azóta végigkíséri az életét, akkor csak azt akarta jelezni vele, hogy senki nem "támadhatja hátba."

"Természetesen nem arról van szó, hogy gonosznak kell lenni ahhoz, hogy valakiből jó ökölvívó váljon. Ehhez a kijelentéshez a boksznak semmi köze" - tette hozzá az amerikai sztár, aki az elmúlt évtizedek egyik legkiválóbb sportolója volt, ám személye megosztotta a közvéleményt. Tyson - aki 1986-ban minden idők legfiatalabb öklözőjeként nehézsúlyú világbajnoki címig jutott - a 90-es években több esztendőt töltött rács mögött nemi erőszak miatt.

2007 szeptemberében a phoenixi bíróság négy év három hónap börtönbüntetésre ítélte drogbirtoklás és kábítószer hatása alatti vezetés miatt, két hónappal később egy arizonai ítélőszék egy nap letöltendő és három év felfüggesztett szabadságvesztésre módosította a szankciót.

Tyson arról is beszélt, bár a kívülállóknak sokszor úgy tűnt, gyűlölte ellenfeleit a ringben, ez csupán az imázsához tartozó viselkedés volt, amellyel pszichológiai nyomás alatt akarta tartani riválisait.

Az ökölvívás világába az idén menedzserként és promóterként visszatért sportoló azt mondta, ahhoz, hogy valakiből jó bokszoló legyen, elsősorban vasakarat és kemény edzés kell, az izomzat legfeljebb 10 százalékban játszik szerepet az eredmények elérésében.

Az ukrán Klicsko-testvéreket, Vlagyimirt és Vitalijt nagyszerű ökölvívóknak tartja, s szerinte majd az idő eldönti, hogy ő jobb volt-e náluk. Tyson profi pályafutása alatt 50-szer nyert (ebből 44-szer kiütéssel) és csupán hatszor szenvedett vereséget.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.