Keményékkel

Elrajtolt a 18. Magyar Borok Útja Rali

A Városligetből péntek reggel útjára indult a 18. Magyar Borok Útja Rali, amelynek résztvevői a háromnapos autós túra során 14 borpincészetet és egy pálinkafőzdét látogatnak végig.

2013.08.30 10:44MTI
Fotó: MTI

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum előtt Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a versenyzőket. Beszédében kiemelte: "az autózást és borozást merészen összekapcsoló túra nemcsak egy kitűnő társasági esemény és jó szórakozás, de egyúttal megmutatja a résztvevőknek az ország olyan gyönyörű tájait borvidékeit, amelyek a mi büszkeségeink." Hozzátette: a résztvevők olyan, uniós forrásokból megújult pincészeteket is meglátogathatnak, amelyek manapság már jobb minőségű borokat tudnak termelni, mint korábban.

Egyes rajtszámmal a Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Tőrös Károly , a Dél-Afrikai Köztársaságban élő magyar származású úszóedző, valamint Remetei Filep Aladár szülész-nőgyógyász alkotta trió vágott neki a több mint 700 kilométeres távnak. Az idei rali újdonsága ugyanis, hogy nemcsak ketten, hanem hárman is ülhetnek egy autóban, annak érdekében, hogy a résztvevők igazságosabban fel tudják osztani egymás között a sofőr és a navigátor szerepet. Aki ugyanis vezet, az nem fogyaszthat alkoholt, és ezt a hagyományoknak megfelelően minden nap ellenőrzik is, akárcsak a sebességi előírások betartását.

A több mint 150 versenyző - köztük számos sikeres üzletember, neves közéleti személyiség és újságíró - péntektől vasárnapig az etyeki, a balatonboglári, a zalai, a badacsonyi és a pannonhalmi borvidéket járja be. Autóba ült még többek között Hajas László mesterfodrász, Bárándy Péter ügyvéd, korábbi igazságügy-miniszter, Király Tamás és Neményi Ádám producerek, valamint György István, Budapest főpolgármester-helyettese is.

A rendezvény célja, hogy népszerűsítse az ország történelmi borvidékeit, a borkultúrát, valamint a falusi turizmust.

Az autós-boros túra a hagyományoknak megfelelően jótékony célokat is szolgál. A győri ünnepélyes díjátadó gálán tombolasorsolást és borárverést tartanak, melyek bevételéből a Gyermekrák Alapítványon keresztül a rákos gyermekek gyógyulását, valamint az Afrikai-Magyar Egyesületet támogatják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.