A szőnyegre lép London olimpiai ezüstérmese is

Birkózó Eb - teljes magyar csapat utazik hét újonccal

Teljes, azaz 21 fős csapattal utazik a grúziai birkózó Európa-bajnokságra a magyar válogatott, amelyben hét újonc is helyet kapott a magyar szövetség elnökségének keddi döntése értelmében.

2013.03.12 12:35MTI

A hazai szövetség tájékoztatása szerint az új olimpiai ciklus, ezzel együtt a 2016-os riói csapatépítés indokolta, hogy minden súlycsoportban legyen magyar induló.  Másrészt a szabályok szerint a világbajnokságra minden ország annyi versenyzőt nevezhet, amennyi a kontinensbajnokságon indult, a vb pedig szeptemberben Budapesten lesz.
   
A kötöttfogásúaknál szőnyegre lép London olimpiai ezüstérmese, Lőrincz Tamás, ugyanakkor vállsérülés miatt nem lesz ott Módos Péter, aki harmadik lett a tavalyi játékokon. A veterán Deák Bárdos Mihály helyett az újonc Lám Bálint indul a nehézsúlyúak között.
   
A szabadfogásúaknál és a nőknél egyaránt három újonc mutatkozhat be világversenyen, a legnagyobb hiányzó a 2011-ben világbajnoki ezüstérmes Sastin Marianna lesz, aki kihagyja a tavaszi versenyszezont. Viszont a Londonban bronzérmes Hatos Gábor elindul Tbilisziben, ahol jövő hét keddtől vasárnapig rendezik meg az Eb-t.

Az Eb-re utazó magyar csapat:
   
kötöttfogás:

 55 kg: Borsos Dávid (Kaposvári NSE)
 60 kg: Kozák István (Ceglédi VSE)
 66 kg: Lőrincz Tamás (Ceglédi VSE)
 74 kg: Korpási Bálint (BVSC)
 84 kg: Bácsi Péter (FTC)
 96 kg: Kiss Balázs (BVSC)
120 kg: Lám Bálint (BVSC) - újonc
   
szabadfogás:

 55 kg: Juhász Bence (Diósgyőri BC) - újonc
 60 kg: Molnár József (Abonyi BC)
 66 kg: Lukács Norbert (Csepeli BC) - újonc
 74 kg: Hatos Gábor (Haladás VSE)
 84 kg: Veréb István (Haladás VSE)
 96 kg: Szmik Attila (Csepeli BC-Dunaharaszti MTK) - újonc
120 kg: Ligeti Dániel (Haladás VSE)
   
nők:

48 kg: Dénes Mercédesz (Érdi Spartacus)
51 kg: Kőrösi Kitti (Zalaegerszegi BSE) - újonc
55 kg: Barka Emese (Vasas SC)
59 kg: Sleisz Gabriella (Mogyoródi KSK)
63 kg: Forgó Fruzsina (Vasas SC) - újonc
67 kg: Godó Kitti (Vasas SC)
72 kg: Németh Éva (Orosházi Spartacus) - újonc

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.