Szocsi

A magyarok szerint kifogástalan a hegyi olimpiai falu

Minden igényt kielégítőnek tartják a magyar versenyzők a pénteken kezdődő szocsi téli ötkarikás játékok hegyi olimpiai faluját.

2014.02.04 18:13MTI
MTI

A 16 fős magyar csapatból a három alpesi síző szálláshelyéül szolgál a sílövőkön és sífutókon kívül a többi havas sportágban érdekelt versenyzőnek otthont adó központ, de amíg Farkas Norbert és Berecz Anna már elfoglalta a szobáját, addig Miklós Edit várhatóan majd csak kedd este érkezik meg.

Mindkét sportoló lenyűgöző szépségűnek nevezte a minden irányból havas hegycsúcsok által övezett helyen felépült olimpiai falut. Ahogy Berecz fogalmazott, felemelő érzés arra ébredni, hogy rögtön a havas lejtőket pillantja meg.

A 25 éves, ötkarikás játékokon másodszor induló versenyző szobájából ráadásul éppen a lesikló pályára lát rá, s hozzátette, egyre jobban várja, hogy megismerhesse és kipróbálhassa azt, ugyanis egyelőre csak a mellette lévő pályákon lehet edzeni.

"A szobák tágasak, az ellátás kifogástalan. Az európai, az olasz, az orosz és az ázsiai konyha ételei közül lehet svédasztalos rendszerben válogatni, de van éjjel-nappal nyitva lévő étterem is" - mondta az MTI érdeklődésére az ötkarikás újoncnak számító, műlesiklásban és óriás-műlesiklásban induló Farkas, aki kiemelte, hogy a faluban van játék- és konditerem, ami megfelelő kikapcsolódást is nyújt számára.

A Vancouverben már szerepelt Berecz annyi negatívumot jegyzett meg, hogy szerinte Kanadában valamelyest nagyobb volt a választék, ő például reggel nagyon hiányolta a joghurtot. De mosolyogva hozzátette, így is talál magának kedvére valót, a rák és a lazac például nagyon ízlett neki.

A két versenyző elmondása szerint reggel helyi idő szerint 8-9 óra körül mennek edzeni és nagyjából délig maradnak a lejtőkön, majd ebédelnek, délután pedig erősítés szerepel a programjukban.

Farkas Norbert és Berecz Anna (MTI)


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.