Plágiumügye lezárultáig felfüggesztette tagságát
Schmitt Pál figyelmeztetést kapott, de azért NOB-tag marad
Figyelmeztetésben részesítette plágiumügye miatt Schmitt Pált a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága, a magyar sportdiplomata azonban NOB-tag maradhat.
2013.05.30 18:43MTIA vb csütörtökön, Szentpéterváron meghozott döntésével a szervezet etikai bizottságának útmutatását követte.
A Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, Magyarország korábbi köztársasági elnöke 1983 óta tagja a NOB-nak, de tavaly, plágiumügye lezárultáig felfüggesztette tagságát a szervezetben.
A 71 éves, vívóként kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál a jövőben lemond bizottsági munkájáról, így elveszti elnöki posztját a NOB sport és környezetvédelmi bizottságában.
A Semmelweis Egyetem szenátusa tavaly március 29-én vonta vissza Schmitt Pál doktori címét, mivel doktori disszertációja szövegazonosságot mutatott más munkákkal.
Schmitt Pál, aki az ügy folyományaként, április 2-án lemondott köztársasági elnöki posztjáról, fellebbezett a döntés ellen, mert az egyetem eljárását etikátlannak és jogszerűtlennek nevezve úgy vélte, oklevelét csak a bíróság vonhatta volna vissza.
Ezért felülbírálati kérelmet nyújtott be, és bírósági felülvizsgálatot is kért, előbbit az egyetem visszautasította.
Kapcsolódó írások:
- Schmitt Pál szerint helyreállt a becsülete
- Schmitt Pál képzés nélküli PhD-szerzésre készül
- Schmitt Pál nem igényel lakást az államtól
- A NOB vb még nem döntött Schmitt Pál plágiumügyében
- Schmitt Pál búcsút vehet a NOB-tisztségtől is?
- Schmitt Pál 70 éves
- Nem indul Schmitt Pál ellen vagyonnyilatkozati eljárás
- Schmitt Pál vezetésével Lausanne-ban ülésezik a NOB
- Schmitt Pál nem titkolta el lakóingatlanból származó bevételt
- Mindent elvenne Schmitt Páltól az MSZP?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06