Marlene Dietrich eleganciáját idézi

Divattervező kreált új ruhát a Bécsi Filharmonikusoknak

Marlene Dietrich eleganciáját idéző egyenruhát kaptak a világhírű Bécsi Filharmonikusok női tagja, akik először a hagyományos újévi koncerten viselik majd az elegáns nadrágkosztümöt.

2010.12.17 19:00MTI

A modellt egy fotózáson mutatta be a zenekar négy női tagja, akik közül akadt, aki még kicsit idegenkedett az új stílustól. "Nagyon férfiasnak találom" - fogalmazott Charlotte Balzereit-Zell.

A hárfaművésznő elismerte, hogy az egyenruha jól sikerült, de rögtön hozzáfűzte: azért ő nem ilyet vett volna magának.

"Remek a szabása, és kényelmesen lehet benne játszani" - értékelte az öltözéket Oleszja Kurilak, 29 esztendős ukrajnai származású hegedűművész.

A hajszálcsíkos nadrágból, karcsúsított, hosszú fekete blézerből álló kosztümöt fehér blúzzal és szürke mellénnyel viselik majd a művésznők, akik korábban saját fekete nadrágkosztümjeiket vették fel a koncertekre.

Az egyenruha Markus Binder, 22 esztendős divattervező diák munkája. Ő nyerte azt a pályázatot, amelyet a zenekar írt ki, hogy az együttes - a kor követelményeinek megfelelően - ne csak hangzásában, hanem küllemében is világszínvonalú legyen.

Kreációjáról Binder úgy nyilatkozott, hogy olyan klasszikusan nőies öltözéket kívánt létrehozni, amely egyszerre "időtlen és funkcionális".

A tervek szerint a későbbiekben a férfi zenészek is új egyenruhát kapnak majd.

A 140 zenészből álló Bécsi Filharmonikusok között mindössze hét nő található. Az első női tagot 1997-ben vették fel az akkor már több mint 150 éves zenekarba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.