Nem túl békés a viszony az elvált sztárpár közt

Russell Brand elégedetlen: miszlikbe szabdalná Katy Perry filmjét

Russell Brand ragaszkodik hozzá, hogy újravághassa azt a dokumentumfilmet, amelyet eredetileg még közösen kezdtek el Katy Perryvel, ám válásuk után bizonyos jeleneteket illetően már nem volt egyetértés köztük.

2012.05.30 12:29ma.hu
Fotó: MTI

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a világraszóló szerelem nem a legszebb módon ért véget alig pár hónapnyi házasság után Katy Perry és Russell Brand között, ám úgy tűnik, az indulatok lassabban csitulnak, mint ahogyan remélték. A vitában a legfrissebb fellángolást az a dokumentumfilm okozta, amely az énekesnő életét mutatja be és amelyet még közösen kezdtek készíteni.

A válás után azonban Brand azzal a feltétellel egyezett bele a befejezésbe, hogy bizonyos jeleneteket exneje kivág belőle - egészen pontosan mindent, ami a közös életükkel kapcsolatos.

Csakhogy Katynek esze ágában sem volt törölni a kifogásolt részeket, ami eléggé érthető: úgy érzi, életét és karrierjét is egyértelműen befolyásolta az, hogy beleszeretett a komikusba, majd feleségül ment hozzá és később elváltak. A vita pedig így aligha fog megoldódni, legfeljebb új értelmet nyer a "photoshoppol" kifejezés, amikor az utóbbi pár évből egyszerűen kiretusálják Russellnek még a nyomát is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.