Az egzotikus tehetségek nyertek?

Adele-t szeretik, Justin Biebert kénytelenek

Adele, M. Pokora és az LMFAO az NRJ-zenei díjak idei fő nyertesei, az év nemzetközi női előadója Rihanna barbadosi énekesnő. Sztárparádé Cannes-ban.

2012.01.30 12:29MTI

Adele brit énekesnő-dalszerző, M. Pokora francia énekes és az LMFAO amerikai elektropopduó győzött két-két díjjal az idei év első nagy popgáláján, az NRJ Zenei Díjak gáláján, amelyet a hét végén tartottak Cannes-ban, a Midem nemzetközi zenei vásár nyitányaként.

A győzteseket a közönség választhatta ki arról a listáról, amelyet a gálát élőben közvetítő TF1 francia tévécsatorna és a 16 országban fogható NRJ nemzetközi zenei rádió állított össze. A 11 kategória közül 10-re a két adó honlapján lehetett szavazni január 16-ig, míg az év francia nyelvű dalát a gála élő adása közben választhatták meg a nézők, illetve a hallgatók SMS-sel és telefonhívással.

A 2011-ben több lemezeladási rekordot is felállító Adele-t az nemzetközi felfedezettjeként tüntették ki - távollétében -, és ő kapta az év nemzetközi daláért járó díjat is Someone Like You című számáért. Az LMFAO az év nemzetközi együtteseként és a Party Rock Anthem című videoklipjéért kapott NRJ-díjat. M. Pokora az év franciaajkú férfi előadójának és az év francia dalának járó díjat kapta, ez utóbbit az A nos actes manqués című számáért.

Az év franciaajkú felfedezettje Keen V, az év franciaajkú női előadója Shy'm, az év nemzetközi női előadója Rihanna barbadosi énekesnő, az év nemzetközi férfi előadja az angol Mika, az év franciaajkú együttese/duója pedig a Simple Plan featuring Marie-Mai lett. A különdíjasok közül Justin Bieber amerikai tinisztár és a kolumbiai Shakira tiszteletbeli NRJ-díjat kapott, míg Mylene Farmert Gyémántdíjjal ismerték el.

Az NRJ Zenei Díjakat 13. alkalommal ítélték oda.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.