Holdudvar Piedesztál

Csúnya szarvas és ErotikART aukció a Holdudvarban

A Holdudvar bejáratánál tekinthető meg Kovách Gergő: Csúnya szarvas című szobra június 25-től július 13-ig; a műtárgy leleplezése június 25-én, csütörtökön 18:30-kor lesz.

2009.06.24 19:10ma.hu

A szoborleleplezés után 19:00-kor kezdődik az ErotikART kiállítás záróeseménye, az eddig megtekinthető erotikus művek aukciója Wahorn András vezetésével. A monumentális köztéri művészetnek is bemutatkozási lehetőséget biztosít a Holdudvar Piedesztál.

Három-három hét erejéig a kortárs magyar szobrászat egy - mind kvalitásában, mind méretében - kiemelkedő alkotását emeli piedesztálra, demonstrálván a szobrászati műtárgy teret meghatározó erejét.

A Piedesztál kurátora, Paksi Endre Lehel művészettörténész az öt egymás után meghívott műtárgyon keresztül ad egy bevezető képet a jelenleg is érvényes, örök szobrászi utakról – az absztrakt formák és a figura végtelen kombinációs lehetőségeiről, a fiatal alkotókra összpontosítva. A Piedesztálra kerülő első műalkotás, Kelemen Zénó Öröktánc című szobra után másodikként június 22-július 13-ig Kovách Gergő: Csúnya szarvas című alkotása tekinthető meg.

A vegyes technikával készült 240×150×130 cm méretű szobor másféle játékosságot képvisel: az ábrázolónak, sőt természethűnek tűnő alkotás valójában egy abszurd szóvicc plasztikai megoldásaként ragadható meg. A szobrászati nyelvű képzettársításnak konkrét üzenete szándékosan nincs, ezért minden nézője más-más szoborélményt visz magával.

Kovách Gergő (1974) 1998-ban szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Folyamatosan, gyakran köztéren is kiállító művész, üzenet-ellenes, talányos munkái kiváló példái egy hagyományos műnemen belül maradó, mégis korunk vizuális túltelítettségében is érvényesülni képes alkotói hozzáállásnak.

Tish Bálint munkája

Az 1969-es szexuális forradalom 40. évfordulója alkalmából megrendezett ErotikART című kiállítását aukcióval zárja a Boulevard&Brezsnyev Galéria. A Holdudvar-béli kiállítás kalapács alá kerülő műveinek alkotói között van többek közt Almásy Oti, Hafner Mónika, Gaál József, Szöllősi Géza, ef Zámbó István, Fóti Lázár, Verebics Kati, Vetlényi Zsolt, Sara Berti és Wahorn András.

A 32 kortárs művész 62 erotikus ihletésű alkotásának aukcióját Wahorn András vezeti; az árverés bevételéből a B&B jövőbeni működését és programjainak létrejöttét biztosítják.

Második Holdudvar Piedesztál: június 25.- július 13.

ErotikART aukció:

június 25. (csütörtök) 19:00 A modern magyar kereskedelmi plakát legjobbjai a spanyolországi Valenciában

Június 4-én A modern magyar kereskedelmi plakát, 1924-1942 címmel kiállítás nyílt a valenciai MuVim-ban (Felvilágosodás és Modernség Múzeumában).

A tárlat 102 művészi plakátot mutat be az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményéből. A két világháború közötti magyar plakátművészet alkotásait eddig nem látott nagy számban mutatja be a reprezentatív válogatás.

A húszas, harmincas évek kiemelkedő magyar plakátjait felsorakoztató tárlat a 2001-ben létrehozott MuVim-nak ahhoz a kiállítási sorozatához csatlakozik, mely a közép-európai országok szellemi-művészeti műhelyeit térképezi fel a tervezőgrafika tükrében.

A cseh és lengyel alkalmazott grafika, dizájn és plakátművészet bemutatása után kerül sor a két világháború közötti magyar plakátra. Magyarországra elsősorban a külföldön világhírre szert tett Moholy-Nagy László és Kassák Lajos hívja fel a figyelmet, s most lehetővé válik annak bemutatása, hogy a két nagy mester, és a nemzetközi konstruktivizmus más ismert magyar résztvevői - mint Bortnyik Sándor és Molnár Farkas - tevékenysége nyomán milyen robbanásszerű átalakuláson ment át a magyar vizuális kultúra.

A kiállítás nyomán újabb fontos alkotók kerülhetnek be a köztudatba, mint Berény Róbert, Irsai István, Csemiczky Tihamér, Radó György és a Macskássy-testvérek. Kiderül, hogy Vasarely Vásárhelyi Győző néven Bortnyik Sándor tanítványa volt a Műhely nevű grafikai magániskolában.

A kiállítást háromnyelvű - spanyol-magyar-angol - katalógus kíséri, Bakos Katalin tanulmányával és magyar művészek és kritikusok korabeli, emblematikus írásaiból összeállított dokumentumválogatással, továbbá valamennyi kiállított mű egész oldalas reprodukciójával.

A Spanyolországban megjelent katalógus Magyarországon is megvásárolható lesz. A további komoly érdeklődésnek köszönhetően 2009 őszén a plakátok Sevillában kerülnek bemutatásra. A magyar közönség a reprezentatív kiállítást 2010 őszén tekintheti meg Budapesten.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.