Az "átlagpolgár" kimarad a tárlatból

A KIM Szalon csak a minisztérium dolgozóit várja

Fiatal művészek több mint hatvan alkotása látható Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium KIM Szalon elnevezésű kiállításán. A jövő év tavaszáig látható tárlat újdonsága, hogy az idén fotográfiák is színesítik a felhozatalt.

2011.10.25 13:53MTI

A KIM Szalont tavaly rendezték meg először, akkor és most is tehetséges művészek kapnak bemutatkozási lehetőséget a minisztérium Kossuth téri épületében - mondta el Nagy Anna helyettes államtitkár kedden a kiállítás megnyitóján. A politikus "lelket lágyító alkotásoknak" nevezte Kiss Márta, Kovács Rita, Posta Máté, Schmuck Attila, Somogyi Márk, Szanyi Borbála, Zakariás István műveit, valamint elárulta, hogy ő maga is megvásárolt két Posta Máté-képet a tavalyi bemutatkozása után. A KIM Szalon kifejezetten a minisztérium dolgozóit várja, kívülről, az "utcáról" nem látogatható.
   
Mihalovics Péter kabinetfőnök, aki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter helyett nyitotta meg a kiállítást, arról beszélt, hogy nyolc hónapja az ifjúságpolitikai stratégia kidolgozásán dolgozik, és a konzultációk során számos tehetséggel találkozott. "A legdirektebben a művészetekben mutatkozik meg, hogy milyen sok tehetséges fiatal dolgozik hazánkban" - fogalmazott a kabinetfőnök.
   
Skonda Mária mecenatúra és CSR-szakértő, akinek gyűjteményéből Kiss Márta festményei érkeztek, beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalomból, szervezetekből elveszett a "közösségi tudat, a gondoskodó magatartás". Szerinte a társadalmi felelősség-vállalás, például a kultúra támogatása nagy szerepet tölthet be egy-egy vállalat életében.

Példaként saját életét idézte: a bank, amelynek hat évig volt a vezetője, rendszeresen szervezett kortárs művészeti kiállításokat, mintegy 250-et. "A művészet megteremtette a hidat a társadalmi felelősség-vállalás, a vállalati kultúra, a szakmai etika és az ügyfelek között. Az akkor lefektetett alapok máig megmaradtak régi kollégái között - fogalmazott. A műgyűjtő kiemelte, az ilyen kiállítások célja helyreállítani a társadalmi értékrendet, amely nélkül az ország nem fog tudni kilábalni a gazdasági válságból.
   
A műgyűjtő Kiss Mártát "korunk polihisztorának" nevezte, valamint elmondta, hogy az alkotó nemcsak fest, hanem ír és zenél is. "Indonéziában kapott ösztöndíjat, ami nagyban tágította világképét" - fogalmazott, megemlítve, hogy legalább 40-50 képet őriznek a fiatal művésztől. Skonda Mária gyűjteményét "több ezer" darabosra becsülte, és "koncentráltan kortársnak" jellemezte, a kollekció a huszadik század első felének mestereitől a mai alkotókig fogad be műveket. "A törzsanyag természetesen a most ötven-, hatvanéves alkotóktól kerül ki" - tette hozzá Skonda Mária, megjegyezve, hogy terveik szerint a műalkotásokat a nagyközönségnek is megmutatják. Az idén a Kogart házban, majd a debreceni Modemben volt látható tárlat a magyar fürdőkultúra köré szervezve.

A következő évi tárlatot Ki a természetbe címmel tervezik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.