Jönnek a választások

Nőtt a lengyel középjobb kormány népszerűsége

Növelte előnyét Lengyelországban a választási kampány küszöbén a kormánykoalíció vezető pártja, a Polgári Platform (PO).

2011.06.16 10:48MTI

A Rzeczpospolita című lap csütörtöki számában közzétett, a GfK Polonia közvélemény-kutató intézet által elvégzett felmérés szerint - ha most rendeznék a választásokat - a megkérdezettek 49 százaléka adná voksát Donald Tusk miniszterelnök középjobb liberális pártjára, míg fő vetélytársára, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosságra (PiS), Jaroslaw Kaczynski volt kormányfő pártjára 27 százalékuk szavazna.
   
Egy hónappal ezelőtt ugyanezen intézet szerint még csak 42 százalék szavazott volna a PO-ra, két hete viszont már 45 százalékra emelkedett a párt támogatóinak aránya.
   
A mostani eredmény azt jelentené, hogy a PO 251 mandátumot szerezne a 460 tagú szejmben, vagyis egyedül kormányozhatna, nem kellene koalíciós társ után néznie. A párt idei legjobb eredményét könyvelheti el a közvélemény-kutatásokon.
   
A PiS ellenben veszített támogatottságából: egy hónapja még 35 százalék, két hete pedig 28 százalék szavazott volna rá.
   
Szakértők szerint azonban figyelembe kell venni, hogy múlt szombati gdanski választási konvencióján a PO már megindította kampányát, míg a PiS csak most vasárnap lép a nyilvánosság elé programjával.
   
A felmérés szerint a két nagy párton kívül csak az utódpárt, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) jutott volna be a parlament alsóházába 13 százalékos támogatottsággal, amely megfelel a két héttel ezelőtti adatnak.
   
Nem lépné át az 5 százalékos parlamenti küszöböt a PO jelenlegi koalíciós társa, a Lengyel Parasztpárt (PSL), amelyre a megkérdezetteknek csupán 3 százaléka szavazott volna egy jelenlegi választáson. A PiS-ből kivált Lengyelország a Legfontosabb (PJN) tömörülésre 2, a Nők Pártjára 1, míg valamilyen más pártra összesen 5 százalék szavazna.

Bronislaw Komorowski államfő korábbi nyilatkozata szerint augusztus 6-án fogja bejelenteni, hogy mikorra írja ki a parlamenti választásokat. Az alkotmány értelmében október 9., 16., 23. vagy 30. közül választhat. Azt is közölte, hogy kedvezőbbnek tartaná, ha a választások nem egy, hanem két napig tartanának.
   
Egy ilyen döntéshez azonban még szükség van az alkotmánybíróság jóváhagyására is, ugyanis többen megtámadták az új választási eljárás egyes rendelkezéseit, köztük a kétnapos választást lehetővé tevő módosítást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.