Pedig a világelsők között van...
Ideiglenesen leáll a gyémántok kitermelése a Közép-afrikai Köztársaságban
Ideiglenesen leállítja a gyémánt kitermelését valamint kereskedelmét a Közép-afrikai Köztársaság államfője.
2013.06.05 07:58MTIEzt maga Michel Djotodia elnök jelentette be az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban. A világ öt legjelentősebb gyémánttermelője közé tartozó afrikai ország részvételét nemrégiben felfüggesztették az ügynevezett Kimberley-folyamatban.
Ez a 2003-ban létrehozott nemzetközi rendszer szabályozza a nyers gyémántok exportját, igazolja a fogyasztónak, hogy a drágakő megvásárlásával semmilyen formában nem járult hozzá a lelőhelyekért folyó harchoz vagy az emberi jogok eltiprásához.
A szerdán megjelent interjúban Djotodia elmondta, hogy olyan intézkedéseket szeretne hozni, amelyek révén a jövőben az országban "nem beszélnek majd többet gyémántháborúról". A tervezett lépések között említette a központi gyémánttőzsde létrehozását, a készpénzes kereskedelmi műveletek tilalmát, továbbá a gyémánt termelésével és értékesítésével kapcsolatos folyamatok ellenőrzésének fokozását.
A közép-afrikai gyémánttermelés tisztességét a múltban a korrupció gyanúja árnyékolta be, valamint az a feltételezés, hogy a haszonból lázadó fegyveres csoportok finanszírozására is jut. Az előző elnököt, Francois Bozizét elűző - Djotodia vezette - ellenzéki erőket is ilyen típusú finanszírozással gyanúsították, ezt azonban az államfő ezúttal sem erősítette meg.
Kapcsolódó írások:
- Fraser-Pryce 11 másodpercen belül 100 méteren
- Különleges gyémánt kelt el genfben
- Több mint félmilliárdot adtak Lollobrigida fülbevalójáért
- Képek - 8 milliós gyémántba öltözött Csobot Adél
- Újabb négy évig támogatja az olimpikonokat a Coop
- Usain Bolt június elején Rómában fut
- Medveczky Ilona: kicsalták tőlem a gyémántjaimat!
- Kirabolták egy világhírű gyémántkereskedelmi cég üzletét Párizsban
- Több tízmillió eurós gyémántrablás Brüsszelben
- Usain Bolt kedvéért eltörlik az adót a londoni versenyre
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06