Előzetes letartóztatásba helyezték
Erőszak szítása címén emeltek vádat egy volt tábornok ellen Venezuelában
A venezuelai hatóságok előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn azt a másként gondolkodó volt tábornokot, akit a hét végén vettek őrizetbe azzal a váddal, hogy ő volt a felbujtója a vitatott elnökválasztások után kirobbant zavargásoknak.
2013.04.30 08:07MTIAz ellenzék vezetői azt mondják, hogy az Antonio Rivero nyugalmazott tábornok ellen emelt vád a politikai leszámolás része, amellyel a venezuelai kormány el akarja fojtani a Nicolás Maduro április 14-i szűk elnökválasztási győzelme miatt kirobbant elégedetlenséget.
Az ellenzéki Népi Akarat mozgalomhoz tartozó Rivero őrizetbe vételét szombaton jelentették be. A venezuelai főügyészség közlése szerint az illetékes bíróság hétfőn bűncselekményre való felbujtással és bűnrészességgel vádolta meg a volt tábornokot.
Testvérének azt mondta, Rivero éhségsztrájkot kezdett a letartóztatása elleni tiltakozásul.
Henrique Capriles ellenzéki jelölt kevesebb mint 2 százalékos különbséggel vesztette el a Hugo Chávez elnök halálát követően április 14-én megtartott választást Nicolás Maduro ideiglenes elnökkel szemben. Emiatt az ellenzék tiltakozó akciókat szervezett, azok viszont erőszakba torkolltak, amelynek kilenc halálos áldozata és több tucatnyi sebesültje volt. A kormány az ellenzéket és személyesen Caprilest vádolta kezdetben azzal, hogy zavargásokat szított, végső célja pedig egy államcsíny lett volna.
A Madurót csalással vádoló ellenzék követelésére a központi választási bizottság hétfőn megkezdte a választások napján nem ellenőrzött 46 százaléknyi szavazat részleges vizsgálatát. Az ellenzék a szavazatok teljes újraszámlálását követelte.
Capriles közben tiltakozott amiatt, hogy Maduro kormánya felfüggesztette az általa vezetett Miranda tartomány szövetségi finanszírozását. Az ellenzéki politikus szerint a kormány ezzel 37 ezer mirandai állami alkalmazott emberi jogait sérti meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06