"Aleppói incidens"

Lavrov: ne akadályozzák a vegyi fegyverrel kapcsolatos vizsgálatot

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában ismételten követelte a március 19-i "aleppói incidens" - a vegyi fegyver bevetésével kapcsolatos vádak - kivizsgálását.

2013.04.29 14:28MTI

Az orosz diplomácia vezetője azután fejtette ki Moszkva álláspontját az ügyben, hogy tárgyalt az Afrikai Unió elnökével.
   
A szíriai kormány és fegyveres ellenzéke ugyanis korábban kölcsönösen megvádolta egymást, hogy vegyi fegyvert vetett be Aleppó környékén. Damaszkusz ezután fordult a világszervezet főtitkárához azzal a kéréssel, hogy sürgősen küldjenek szakértői csoportot a helyszínre a történtek kivizsgálására. Lavrov szerint ezt több ország igyekszik megakadályozni.
   
Lavrov szerint még a geopolitikai indíttatású spekuláció is megengedhetetlen a tömegpusztító fegyverek használatával kapcsolatosan,.
   
Az orosz külügyminiszter azzal vádolta az ENSZ több - meg nem nevezett - tagállamát, hogy "nem egészen becsületes indokokkal" gyakoroltak nyomást a világszervezet főtitkárára. Ez utóbbi korábban még egyetért azzal, hogy teljesíteni kell Damaszkusz kérését, és ellenőröket kell a vegyi fegyverek bevetésének helyszínére küldeni. Lavrov nehezményezte, hogy Ban Ki Mun később a szíriai kormánynak küldött levelében már azt a feltételt szabta, hogy az ENSZ-szakértőket engedjék be a közel-keleti ország minden pontjára, minden objektumba, és ott minden jogi és természetes személyt kikérdezhessenek.
   
Az orosz diplomácia vezetője úgy vélte: Szíriában is ugyanazt próbálják most, mint korábban Irakban, ahol szintén tömegpusztító fegyvereket kerestek - utalt Lavrov az Irak elleni háborúra.
   
2003. március 20-án az Egyesült Államok és szövetségesei háborút indítottak Irak ellen Szaddám Huszein elnök rendszerének megdöntésére. A hivatalos amerikai indoklás szerint Bagdad nem tett eleget az ENSZ BT 1441. számú, 2002. november 8-án elfogadott határozatának, amely az iraki tömegpusztító fegyverek felszámolását követelte. A BT felhatalmazása nélkül kezdett háború nagy nemzetközi tiltakozást váltott ki, és megosztotta a nemzetközi közvéleményt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.