Szíria
Dzsihádot hirdetett a Hezbollahhal szemben két libanoni sejk
Szent háborút, dzsihádot hirdetett a szíriai Homsz tartomány szunnita lakosságának védelmében két libanoni szalafita sejk válaszul arra - mint hangoztatták -, hogy a libanoni síita Hezbollah szervezet bekapcsolódott a szíriai harcokba a Bassár el-Aszad elnök hadseregének oldalán.
2013.04.23 19:11MTI"Bejelentjük, hogy önkéntes ellenállási brigádokat hozunk létre", hogy Szíriába menjenek harcolni - mondta egyikük, Ahmed Aszir sejk, a dél-libanoni Szidón (Szaida) egyik radikális vallási vezetője kedden, hívei tapsa közepette.
Közölte azt is, hogy fatvát (vallási rendeletet) adott ki, amely "minden muzulmán kötelességévé teszi Libanonban és a világban, hogy Szíriába menjen megvédeni annak lakosságát és mecseteit, mindenekelőtt Kuszeirben és Homszban".
A Hezbollahhal és a szíriai elnökkel szembeni ellenséges nézeteiről ismertté vált Aszir sejk kifejtette, azután adta ki dzsihádra szóló felhívását, hogy a Hezbollah vezetője, Haszan "Naszrallah és sabiha milicistái úgy döntöttek, bevonulnak a térségbe, és ott legyilkolják az elnyomottakat".
A szíriai ellenzék és nem kormányzati szervezetek szerint a Hezbollah elit alakulatai a múlt hét végén harcba bocsátkoztak a lázadókkal a Homsz tartományban lévő Kuszeir Libanonnal határos körzetében.
A Hezbollah, valamint védnöke, Irán rendíthetetlen szövetségesei a síita alavita felekezethez tartozó Bassár el-Aszad klánjának, miközben a szíriai lakosság többsége szunnita vallású.
Észak-Libanon egyik szunnita sejkje, Szalem Rafii ugyancsak szent háborút hirdetett a szomszédos Szíriában zajló események miatt.
"Ahogy a Hezbollah harcba küldi fegyvereseit a síita térségek védelmére (...), mi is embereket és pénzt küldünk majd kuszeiri szunnita testvéreinknek" - mondta. "Emellett felszólítunk minden szunnita fiatalt, álljon készen, mivel (hamarosan) elküldjük majd első hullámukat, hogy teljesítsék szent kötelességüket Kuszeirben, és megvédjék a térség szunnitáit" - tette hozzá.
Libanon hivatalosan semleges álláspontra helyezkedik a szíriai konfliktussal kapcsolatban, ugyanakkor súlyos feszültséget okoz az országban, hogy a lakosság élesen megoszlik a damaszkuszi rezsim hívei és ellenfelei között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06