Előzetes letartóztatásban van
Musarraf először áll bíróság előtt Benazir Bhutto meggyilkolása ügyében
Benazir Bhutto volt miniszterelnök 2007-es meggyilkolása ügyében először jelent meg a bíróság előtt kedden Pervez Musarraf volt pakisztáni elnök, aki hazatérése óta más ügyben már többször állt bíróság elé.
2013.04.23 12:05MTIMusarraf házi őrizet formájában előzetes letartóztatásban van azzal az üggyel kapcsolatban, amelyben a vád szerint államfőként szintén 2007-ben jogellenesen hirdetett ki rendkívüli állapotot és mozdította el állásukból az ország főbíráit.
Az elnöki tisztséget 1999 és 2008 között betöltő, majd száműzetésbe vonuló nyugalmazott tábornok idén március 24-én tért haza, hogy jelöltesse magát képviselőnek a május 11-i parlamenti választásokra, végül azonban nem kapott engedélyt erre. Villájából, amely Iszlámábád egyik elővárosában található, rendőri kísérettel vitték kedden a ravalpindi terrorizmusellenes bíróságra.
Ravalpindi a főváros, Iszlámábád tőszomszédságában fekszik. A volt államfőt azzal vádolják a szóban forgó ügyben, hogy összeesküvést szőtt Bhutto meggyilkolására. Bhuttót egy politikai nagygyűlésen lőtték le. Öt évvel az eset után még senkit sem ítéltek el a merényletben való bűnrészességért. A megerősített biztonsági intézkedések ellenére a ravalpindi bíróság előtt összecsapás tört ki Musarraf hívei és ellene tüntető ügyvédek között.
Bottal ütötték és kővel dobálták egymást egy helyszíni tudósító szerint. A körülbelül 150 ügyvéd kutyának nevezte a volt elnököt, ami a muzulmánoknál a teljes megvetés jele. A beidézett mindössze 15 percet töltött a tárgyalóteremben, majd kíséretével visszatért villájába. Musarrafot az Akbar Bugti beludzsisztáni szakadár vezető meggyilkolásában való bűnrészességgel is gyanúsítják. Ebben az ügyben még nem kellett megjelennie bíróság előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06