Sokan nem mennek el szavazni?
Időközi helyhatósági választás Olaszországban
Olaszországban vasárnap megkezdődtek az időközi helyhatósági választások, amelyek jelentőségét az adja, hogy az első megmérettetést jelentik a pártok számára azóta, hogy Mario Monti technokrata kormánya tavaly hatalomra került.
2012.05.06 15:59MTIA voksolás előtt végzett közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a kormány kemény gazdasági megszorító intézkedései egyre népszerűtlenebbek, s ez kihat a Monti mögött álló két fő erő, a Silvio Berlusconi volt miniszterelnök vezette Szabadság Népe (PDL) és a Demokrata Párt (PD) megítélésére is. A felmérések szerint a balközép PD valamennyivel megelőzi a PDL-t, a harmadik helyen pedig a Beppe Grillo humorista és blogíró vezette 5 Csillag Mozgalom nevű civil lista áll. Megfigyelők szerint valószínű, hogy a voksolásra jogosultak közül sokan távol maradnak az urnáktól.
A voksolás csaknem két napig, hétfő délután három óráig tart. Mintegy 9,5 millió ember, az összes választásra jogosult 20 százaléka vehet részt benne. Több mint 900 városban választanak polgármestert és önkormányzati testületet, köztük olyan nagy regionális központokban, mint Genova, Palermo és Verona.
Vasárnap délig a szavazásra jogosultak 13 százaléka adta le a voksát. Ez a részvételi arány rosszabb, mint ami a legutóbbi helyhatósági választáson volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06