Történtek csalások az önkormányzati választásokon?
Kivonulással tiltakozott egy ellenzéki párt Putyin ellen
Kivonultak a parlamentből Vlagyimir Putyin kormányfő beszámolója alatt az orosz ellenzéki Igazságos Oroszország párt képviselői szerdán.
2012.04.11 16:08MTIA jelképes tiltakozó akcióra az után került sor, hogy Putyin lényegében kitért az önkormányzati választásokon elkövetett esetleges csalásokra vonatkozó kérdések elől. Mint mondta, azok nem tartoznak hatáskörébe, míg az ellenzékieknek azt javasolta, hogy forduljanak bírósághoz az ügyben.
Oleg Sejin, az Igazságos Oroszország polgármesterjelöltje 12 támogatójával együtt Asztrahánban március közepe óta éhségsztrájkot folytat. Szerintük csalással választották meg március elején a kormányzó Egységes Oroszország párt jelöltjét, ezért a választás érvénytelenítését követelik.
Putyin Sejint kritizálta, amiért a polgármester azt megelőzően kezdett éhségsztrájkba, hogy hivatalos panaszt tett volna a választási eredményekkel kapcsolatban. Az ellenzéki párt frakciója a megválasztott államelnök "gorombasága" miatt hagyta el a parlamenti ülést - írta a Twitteren az egyik képviselő.
Putyin beszédében az elmúlt hónapok tüntetéseire is utalt. "Egy érett demokrácia logikája szerint a választások végével egy új - és sokkal fontosabb - szakasz, a közös munka következik" - mondta. Megfogalmazása szerint Oroszország egy "emelkedett érzelmek és politikai csaták" által jellemzett "feszült" időszakon van túl, ugyanakkor kiemelte, hogy az ország az ő vezetése alatt "bravúrosan" túlesett a gazdasági világválságon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06