Tizenheten haltak meg
Izrael áll az iráni lőszerraktár felrobbantása mögött?
Egy nyugati hírszerzési tisztviselő kijelentette: az izraeli titkosszolgálat, a Moszad áll az egyik iráni lőszerraktár szombati, 17 halálos áldozatot követelő felrobbantása mögött.
2011.11.14 14:17MTI"Ne higgyék el az irániaknak, hogy baleset volt" - mondta a nyugati tisztviselő a Time-nak és hangsúlyozta, hogy helyesek azok a feltevések, amelyek a Moszadot sejtették a robbantás mögött.
A hatalmas erejű robbanásban meghalt az iráni Forradalmi Gárda egy parancsnoka is, aki az iszlám köztársaság rakétaprogramjának egyik kulcsfontosságú figurája volt.
A titkosszolgálati forrás azt is állította, hogy további tervek vannak az iráni atomprogram elleni szabotálázsakciókra. "Több golyó van még a tárban" - fogalmazott a név nélkül nyilatkozó tisztviselő a Time magazinnak.
Ehud Barak izraeli védelmi miniszter egy nappal a robbantás után egy interjúban kijelentette, hogy örül az esetnek és reméli, hogy még több "hasonló robbanásra" sor kerül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06