Magára hagyta

Öt évet kapott a wc-ben megfulladt újszülött anyja

Öt év börtönnel sújtotta az első fokon eljáró Győri Törvényszék azt a nőt, aki két éve Cséren a mellékhelyiségben megszülte, majd magára hagyta gyermekét, aki ennek következtében megfulladt.

2013.06.20 12:04MTI

A szabadságvesztés felének végrehajtását négy évre felfüggesztette Bóka Tibor tanácsa. A férjet öt, az anyóst hat év börtönre ítélte a bíróság.

A bíró hangsúlyozta: mindhárom vádlott tehetetlensége volt az oka, hogy az egészségesen, komplikációmentesen megszületett csecsemő csak pár percig élt.

Mint mondta, a szülő nőnek nem kellett volna a szoba helyett vécében világra hoznia harmadik gyermekét, "nem az ágyra kellett volna vigyáznia, hanem a gyerekre", míg férjének és az anyósnak mindent meg kellett volna tennie a kicsiért.

Így a bíróság sem a férj védekezését nem fogadta el, amely szerint ő ott sem volt, semmit nem látott, sem az anyósét, aki - kétszeres anyaként, a vécéből kiszűrődő hangokat hallva - azt bizonygatta, szerinte nem szült meg menye.

A törvényszék ezzel indokolta, hogy nem segítségnyújtás elmulasztása, hanem 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt marasztalták el a családtagokat,

Az ítélet kihirdetése után az ügyész jelezte, három nap gondolkodási időt kér. A vádlottak úgy nyilatkoztak, enyhítését fellebbeznek, míg védőik közölték: a másodfokú bíróságtól azt kérik majd, hogy változtassa meg a mostani ítélet minősítését, és szabjon ki enyhébb büntetést védenceikre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.