Vádat emelt az ügyészség

13 orvos is érintett a milliárdos tb-csalás ügyében

Vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a hazai egészségbiztosítás történetének eddigi legnagyobb, egymilliárd forintos csalási ügyében, amelyben 13 orvos is érintett.

2012.07.11 20:27MTI

Az m1 Híradója úgy tudja, hogy a vádirat szerint a kórházakban dolgozó orvosok 2008 januárja és 2010 májusa között több mint tízezer esetben állítottak ki fiktív vényeket speciális kötszerekre, amelyek felhasználását fiktív bizonylatokkal igazolták.

Miskolczi Ivett, a megyei főügyészség szóvivője a Híradónak azt mondta, 24 ember ellen különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat, két kivétellel valamennyi vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását kérték.

A Híradó információi szerint 13 orvos is érintett az ügyben, öt orvos esetében az ügyészség azt is kéri a bíróságtól, hogy mellékbüntetésként tiltsa el őket foglalkozásuk gyakorlásától.

Idézték Deme Natáliát, a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztályának nyomozóját is, aki márciusban azt mondta, több mint egymilliárd forintot igényeltek vissza a csalásban részt vevők.

A fiktív recepteket felíró orvosok öt év börtönt, a csalássorozat kitervelői és végrehajtói pedig akár 15 év fegyházbüntetést is kaphatnak - hangzott el a hírműsorban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.