A nagyszabású csalássorozat
Hatvanöt ember ellen emeltek vádat a tiszabői szocpolos lakástámogatásokkal történt csalás miatt
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 65 ember ellen emelt vádat a 2006 és 2009 között szociálpolitikai támogatásokkal épült lakásokhoz kapcsolódó, Tiszabőn és más településeken történt nagyszabású csalássorozat ügyében - közölte a megyei főügyészség szóvivője az elkészült vádirat alapján csütörtökön.
2012.07.05 16:08MTIBalázsné Busku Terézia az MTI-nek elmondta: a Tiszabőn, Tiszaroffon, Jánoshidán, Tiszakeszin és Fegyverneken történt bűnesetek lényege, hogy a vádlottak fiktív ingatlan-adásvételi szerződések megkötése után igényeltek az otthonteremtéshez járó, 1,2 és 2,6 millió forint közötti összegű szociálpolitikai támogatásokat. Az ügyben a feljelentést az államkincstár tette.
A vevők az esetek nagy részében nem is akartak a támogatással megvásárolt lakóházakba költözni, nem rendelkeztek a támogatás folyósításához előírt 30 százalékos önerővel, a csalásokkal az állami pénz jogtalan megszerzése volt a céljuk. A szerződésekben valótlanul rögzítették az előleg átadását, vételárként pedig olyan összeget jelöltek meg, amely megfelelt a jogszabályi kritériumoknak, noha az ingatlan valós forgalmi értéke ennél jóval alacsonyabb volt.
A több gyermeket nevelőknek - akik a kellő önerő megléte esetén jogosultak lettek volna az állami támogatásra - a szervezők a támogatás "elintézését" ígérték, és házhoz jutással kecsegtették őket. Többekkel aztán időközben közölték: mivel pénzszűke miatt úgysem tudnák igénybe venni a "szocpol támogatást", ők azt egy meghatározott összegért megvásárolják tőlük. A kapott támogatás jelentős része így a vádlottakhoz került, akik megosztoztak rajta. A szóvivő tájékoztatása szerint összesen 127 ingatlant érintett a csalássorozat, az államot mintegy 300 millió forintos kár érte. A vádlottak között van Tiszabő független polgármestere és jegyzője is, az utóbbi a szerződések megvételéhez adott ki valótlan tartalmú igazolásokat.
Az ügyészség 233 gyanúsított esetében, akik többnyire beszervezett lakásvásárlók voltak, a vádemelést elhalasztotta. E kör tagjai esetüktől függően 2-5 évre pártfogói felügyelet alá kerülnek, és ha ezen időszak alatt nem követnek el újabb bűncselekményt, megszüntetik a vádat ellenük.
A nagyszámú, szabadlábon lévő vádlottat érintő per tárgyalása várhatóan szeptemberben kezdődik a Szolnoki Törvényszéken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06