Ezzel kezelhetővé válna a kövérség

Az elhízás megoldása? Kalóriát éget a barna zsír

A barna zsír laboratóriumi körülmények között kalóriát éget - növekedése hozzásegíthet a testsúlycsökkenéshez és olyan állapotok kezeléséhez, mint azt elhízás és a cukorbetegség.

2011.06.11 09:29medipress.hu

A Harvard Egyetem Orvosi Karának munkatársai szerint a barna zsír laboratóriumi körülmények között kalóriát éget. Az emberi szervezet két típusú zsírszövetet tartalmaz: a fehér zsírt, mely raktározza a kalóriát, míg a barna zsír, mely inkább elégeti.

A barna zsírszövet növekedése tehát hozzásegíthet a testsúlycsökkenéshez, ezen túlmenően pedig olyan súlyos kockázatot hordozó állapotok kezeléséhez, mint azt elhízás és a cukorbetegség.

Dr. Aaron Cypess és munkatársai korábbi vizsgálataik során kimutatták, hogy ugyan a felnőtt szervezet jobbára fehér zsírt tartalmaz, azonban lényeges mennyiségű barna zsírt tartalmaz a felső testfél nyaktól mellkasig terjedő elülső része.

Jelenlegi, az Endokrin Társaság éves találkozóján, Bostonban bemutatott tanulmányuk szerint barna zsírt a mélyebb rétegek is tartalmaznak, gyakran a fehér zsírral keveredve. Így merült fel annak a lehetősége, hogy lehetne-e serkenteni a barna zsír képződését.

A kutatók képesek voltak érett barna zsírsejteket szaporítani, kiindulásul barna szövetből származó éretlen zsírsejt-előalakok voltak. A folyamat a laborban két hetet vett igénybe, azonban élő szervezetben még rövidebb idő alatt végbemehet.

Azután mérve a barna zsírsejtek oxigén-felhasználását, megállapították, hogy azok igen intenzíven égetnek kalóriát. Ugyan a vizsgálat még kezdeti stádiumban van, azonban elképzelhető, hogy az új eljárás elősegítheti az elhízás gyógyítását.

Mindazonáltal a módszer nem helyettesítheti a hagyományos megoldásnak számító diétát, és a rendszeres testmozgást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.