A rágó fogaknak jó, a bőrnek nem!

Ha túl sokat rágjuk, ráncosak leszünk!

A plasztikai sebészek szerint a rágózás lehet, hogy jót tesz a fogaknak, de kifejezetten előnytelen az arcbőrnek, mivel elősegíti a ráncosodást.

2010.03.28 09:15medipress.hu

Dr. Joel Schlessinger Omahában dolgozó plasztikai sebész nyilatkozott az MSNBC-nek, a rágógumi által okozott kozmetikai panaszokról.

A szakértő arról beszélt, hogy több páciense is gyakran rágózik, és esetükben kivétel nélkül megfigyelhető egy olyan ráncosodási folyamat, amely csak a rágógumi fogyasztásából eredeztethető. Ez jellegzetes ráncokat hoz létre, amelyek a száj körüli bőrfelületeken alakulnak ki.

A rágózással összefüggő ráncosodás a szakember szerint két okra vezethető vissza.

Az egyik ok, ami miatt a rágógumi fogyasztás ráncosodáshoz vezet, az az ismétlődő rágómozgás miatt természetesen létrejövő ráncosodásra vezethető vissza, a rágózás során ez a folyamat hangsúlyosabban, gyakrabban jelentkezik, mivel a rágóizmokat túlságosan igénybe veszi a folyamat.

Ennek köszönhetően a ráncosodás maga is gyorsabban és látványosabban következik be.

A másik ok, a plasztikai beavatkozáson már átesettek esetében a rágózás során a helyükről kimozdíthatja a bőrfeszesítő töltőanyagokat, amelyeket korábban éppen a ránctalanítás céljából injekcióztak a páciens bőre alá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.