Valójában az életstílus öröklése hizlal?
Legyalogolhatók a kövérségre hajlamosító gének?
A gyaloglás gátolja a kövérségre hajlamosító géneket - állapították meg amerikai kutatók két nagyszabású amerikai vizsgálat eredményeit összegezve.
2012.03.27 12:56MTIVilágszerte mind több a kövér család, ahol a gyerekektől a felnőttekig mindenki többletsúlyt cipel magán.
Az ilyen famíliák tagjai általában meggyőződéssel vallják, hogy a kövérség örökletes tényező. A tudományos szakértők szerint viszont a hízásnak legfeljebb egy százaléka ténylegesen örökölt.
A tudományos vizsgálatok többsége azt igazolta, hogy az ilyen családokban az ottani koszt szeretete, az életmód folytatása öröklődik. A gyerekek az életstílus követésével híznak.
De az utolsó öt évben a genetikusok is leírtak fontos adatokat az örökléssel kapcsolatban.
A gének millióiban eddig 32 olyan genetikai változatot találtak, amelyek a kövérség hajlamával kapcsolatosnak bizonyultak.
Az Amerikai Szív Szövetség idei kongresszusán ismertetett tanulmányukban Quibin Qi és munkatársai két nagy amerikai vizsgálat alanyaiból emelték ki azt a 7740 nőt és 4564 férfit, akiket vizsgáltak.
A nővérek egészségének tanulmánya az ápolónők egyébként is kötelező ellenőrző vizsgálatainak adatait összegezte.
Férfi oldalról ezt követték az egészségügyben dolgozó férfiak vizsgálatának megszervezésével és a két hatalmas tanulmány adatait sokféle szempontból értékelték.
Most a kövérségre hajlamosító gének hatását, illetve a hizlaló tulajdonság ellensúlyozását vizsgálták. A súlytöbbletet a testtömeg index (BMI) mérésével fejezték ki, mely a testsúly és a magasság aránya és értéke 20-25 között jó, viszont 30-tól már kövérséget jelent.
A szakemberek kimutatták, hogy minden hizlaló gén a BMI szintet 0,13 értékkel emeli. Ha viszont a vizsgálati alany naponta egy órát gyors lépésekkel gyalogolt, az a genetikai hatás érvényesülését a felére csökkentette.
Egy másik mérési adat viszont azt mutatta ki, hogy az örökletes hízás 50 százalékkal növekedett, ha a vizsgált személy naponta négy órát üldögélt a tv előtt.
A kedvezőtlen vagy a kedvező hatás arányosnak bizonyult: minél többet mozgott valaki, vagy minél tovább ült kedvenc karosszékében, annál jobban csökkentette, vagy növelte az örökletes hízás érvényesülését.
Qi előadása végén hangsúlyozta, hogy az amerikaiak naponta átlag 4-6 órát ülnek a tv előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06