Elhamarkodott átalakítás az oktatásban?

MSZP: felháborító a Széll Kálmán Terv kettőssége

Az MSZP szerint felháborító, hogy amíg a Széll Kálmán Terv magyar változata 285 milliárd forintnyi forrást ígér az oktatással kapcsolatos beruházásokra, fejlesztésekre és felújításokra, addig a külföldnek szánt angol változat szerint 88 milliárd forint elvonás sújtja a következő években a felsőoktatást.

2011.05.13 19:04MTI

A párt pénteki közleményében azt írta, valóban túl sok az egyetem, átlagos színvonaluk nemzetközi összehasonlításban alacsony. Most azonban egy "ötletszerű, szakemberekkel nem egyeztetett, minden objektív koncepciót nélkülöző, elhamarkodott átalakítás zilálná szét" a meglévő intézményeket, jelentős teljesítménycsökkenést okozva.
   
Úgy vélték, semmilyen elgondolást nem hoztak az átalakításról nyilvánosságra, e helyett egy lista lesz, amely azt "sejteti", hogy a döntés alapja nem szakpolitikai, hanem ideológiai, hatalomtechnikai és pártpolitikai lesz. Különösen hibásnak tartják az államilag támogatott hallgatólétszám jelenlegi évi 56 ezer főről 40 ezerre, majd 30 ezerre történő csökkentését.
   
Az, amit az Orbán-kormány tervez, az ország érdekeinek elárulása, a tudás, a civilizált világ értékeinek semmibevétele. A rombolás helyett nemzeti felsőoktatási stratégiát, annak széleskörű, demokratikus megvitatását, majd megvalósítását követeljük! - olvasható az MSZP közleményében.
   
A felsőoktatási intézményrendszer átalakításáról az origo.hu írt múlt szerdán, arra hivatkozva, hogy birtokába került egy erről szóló koncepció. E szerint a mostani 29 állami fenntartású felsőoktatási intézmény helyett mindössze 16 maradna (12 egyetem és 4 főiskola). A Nemzeti Erőforrás Minisztérium aznap azt közölte, hogy a kormány várhatóan május végén tárgyalja a felsőoktatási koncepciót.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.