A víz és az élelem a legfontosabb
Tízmilliós gyorssegély Japánnak Magyarországtól
Tízmillió forint értékű gyorssegélyt küld a magyar Külügyminisztérium Japánnak, az adomány a japán kormány által összeállított igénylistának megfelelően vízből és tartós élelmiszerből áll.
2011.03.18 18:22MTIA tárca pénteki közleménye szerint az élelmiszersegély tartalmáról az illetékes főosztály munkatársai konzultációt folytattak a budapesti japán nagykövetség munkatársaival, a szállítmány összeállítása folyamatban van.
A segélyt a földrengés és nukleáris baleset sújtotta országnak az EU Megfigyelési és Tájékoztatási Központjának segélyszállító csatornáján keresztül juttatják el - olvasható Pataki Eszternek, a sajtófőosztály vezetőjének közleményében.
Martonyi János külügyminiszter Ito Tecuo budapesti japán nagykövettel folytatott szerdai megbeszélése után megerősítette, hogy Magyarország felajánlotta segítségét Japánnak. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója - aki szintén részt vett a külügyminisztériumi megbeszélésen - a sajtótájékoztatón elmondta: a magyar kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a katasztrófa fejleményeit. Közölte azt is, hogy magyar műszaki mentőcsapatok indulhatnak Japánba, amennyiben a szigetország kormánya igényt tart segítségükre. Hozzátette, szükség esetén magyar nukleáris szakértők is Japánba utazhatnak.
Kapcsolódó írások:
- Japánt a nulláról, de egységbe forrva fogják újjáépíteni
- MTA: Az atomenergia nélkülözhetetlen, a Japán katasztrófa nem fenyegeti Európát
- A japán trónörökös pár nem vesz részt a brit királyi esküvőn
- Csövezni fognak a japán földrengés áldozatai
- Japán atomerőmű: a helyzet "nagyon súlyos, de nem romlik"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06