Józsefvárosi

Annyi a Négy Tigrisnek! A MÁV felmondta a piac bérleti szerződését

Felmondta a józsefvárosi piac üzemeltetőjének szerződését a MÁV - jelentette be Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), Józsefváros polgármestere a kerületi képviselő-testület szerdai ülésén.

2013.06.19 17:55MTI
Fotó: MTI

A MÁV jogi igazgatóságának az MTI birtokába került levelében az áll: június 17-én, hétfőn a társaság által megbízott ügyvéd a józsefvárosi piac bérleti szerződését közjegyzői okiratban felmondta. A felmondást a közjegyző 2013. június 18-án, kedden kézbesítette postai úton a bérlőnek.

Az üzemeltetővel kötött szerződéshez 150 napos felmondási idő kapcsolódik, így legkorábban öt hónap múlva kell kiürítve, eredeti állapotában visszaadni a Kőbányai úti Négy Tigris piac által használt területet.

Kocsis Máté vasárnap azt mondta: nyomatékosan kéri a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt és a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságát, hogy mondja fel a piac üzemeltetőjének bérleti szerződését. Indoklása szerint közbiztonsági és adóhatósági szempontból is káros a piac működése. A sajtótájékoztatón Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya és Demeter Tamás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési főigazgatója kijelentette: a hatósági eszközök végesek, a piac problémáját nem lehet kizárólag azokkal kezelni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.