A bérleti szerződés felmondását kéri
Kocsis Máté bezáratná a józsefvárosi piacot - öt hónapja lehet hátra a Négy Tigrisnek
Kocsis Máté a feketepiac melegágyának nevezte a területet, és jelezte: az önkormányzat hosszú ideje elkötelezett a bezárás mellett, amelyet eddig a helyzet jogi bonyolultsága akadályozott.
2013.06.16 12:39MTIA józsefvárosi piac üzemeltetője bérleti szerződésének felmondását kéri Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől és a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságától.
A VIII. kerület vezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján bejelentette: mindkét felet nyomatékosan kéri, hogy vegye figyelembe a vonatkozó közbiztonsági, adóhatósági problémákat, és kezdeményezze a felmondást. A szerződéshez 150 napos felmondási idő kapcsolódik, így legkorábban öt hónap múlva zárhat be a Négy Tigris piac. A kezdeményezésről a józsefvárosi képviselő-testület szerdán egyhangúlag elfogadott támogató határozatot hozott.
Kocsis Máté a feketepiac melegágyának nevezte a területet, és jelezte: az önkormányzat hosszú ideje elkötelezett a bezárás mellett, amelyet eddig a helyzet jogi bonyolultsága akadályozott.
A polgármester szerint a piac évente 15 milliárd forint adóbevétel-kiesést jelent, nincs semmi racionális érv arra, hogy változatlan formában működjön. Hozzátette: nemcsak a kerület, hanem egész Budapest egyik bűnügyi gócpontja.
A polgármester 400-ra teszi az ottani kereskedők számát, de ez a becslés eléggé képlékeny. Ismertette, hogy a tisztességes eladók ezután is teret kapnak Józsefvárosban, van igény az olcsó árukra, ezért az, aki a jogszabályokat betartva működik, könnyített eljárásban, kedvező feltételekkel kaphat megfelelő üzlethelyiséget a kerületben.
Kocsis Máté utalt arra is, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet a Ludovika kampuszban helyezik el, és noha továbbra is közpark marad a terület, az önkormányzat a józsefvárosi piac területén bővítené a sportolási és kulturális lehetőségeket. Az erre vonatkozó tervek elkészültek, mintegy 4 milliárdos fejlesztést terveznek a mostani piac területén.
A sajtótájékoztatón Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya arról beszélt: a Kőbányai úti piac rendőri szempontból is a főváros egyik sötét foltja, a problémákat nem lehet kizárólag hatósági eszközökkel kezelni. Utalt arra, hogy a piacon a hatóság bevonása nélkül, "házon belül" intézik el a nézeteltéréseket, gyakori a leszámolás, bosszú.
A statisztikai adatok szerint az elmúlt fél évben 200 bűncselekmény történt, sok esetről azonban nincs tudomása a rendőrségnek. Példaként említette a testi sértést, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket, a pénzhamisítást, a lopást és az önbíráskodást.
A rendőrfőkapitány szólt arról is, hogy nehezíti a rendőrség munkáját a jól kiépített értesítési lánc, így amikor a rendőrök odaérnek a helyszínre, minden illegális tevékenységet befejeznek az érintettek.
Demeter Tamás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevetési főigazgatója arról beszélt, hogy ezzel megegyezőek a NAV tapasztalatai. Mint mondta: megváltoztak a szokások is, az árusok legfeljebb 1-2 millió forint értékű árukészletet tartanak a helyszínen, és gyakran csak a mintadarabokat helyezik ki, amelyekre aztán embertelen körülmények között, a konténerekben varrják fel a kért márkajelzést.
Megjegyezte: a közbiztonságra veszélyes eszközök árusításán túl a kereskedők gyakran "elfelejtenek" számlát adni, és fantomcégeken keresztül szerzik be az árut.
A főigazgató tájékoztatása szerint évente 50-100 millió forint közötti értékű árut foglal le a hatóság, amelyek többsége hamis ruházati cikk, szerzői jogot sértő termék.
Kapcsolódó írások:
- MSZP: Kocsis Máté és Kósa Lajos kérjen bocsánatot!
- Havazás, Kocsis Máté: a Belügy helytállt
- Kocsis Máté továbbra is Bajnait sejti a Lendvay utcai tüntetők mögött
- Kocsis Máténak nincs Bajnai-fóbiája - videó!
- Együtt 2014: Kocsis Máté felülmúlja Rogánt
- Kocsis Máté: álhír az új jegybankelnökről szóló sajtóinformáció
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06