Közgépes rágalmazási per
LMP-sek demonstrálnak a csepeli bíróság előtt
Schiffer András, az LMP társelnöke újságírók előtt arról beszélt: a "rezsim" arra rendezkedett be, hogy pénzt szivattyúz ki egy cégcsoporton keresztül, amely szinte minden állami megrendelést elnyer.
2013.05.24 10:39MTIAz LMP tiltakozik a csepeli bíróság épülete előtt a Közgép tevékenysége ellen, miközben pénteken megkezdődött a rágalmazás miatt indított per a párt azon aktivistái ellen, akik tavaly júliusban a cég telephelye előtt egymáshoz láncolva demonstráltak.
Schiffer András, az LMP társelnöke újságírók előtt arról beszélt: a "rezsim" arra rendezkedett be, hogy pénzt szivattyúz ki egy cégcsoporton keresztül, amely szinte minden állami megrendelést elnyer. Hozzátette: az LMP nem fogja eltűrni, hogy "oligarchák fogságába kerüljön" az ország.
A Közgép rágalmazás miatt magánvádas büntetőeljárást indított azok ellen a politikusok és aktivisták ellen, akik tavaly július 11-én az LMP nevében a Közgép XXIII. kerületi, Haraszti úti telephelyén táblákkal tiltakoztak a cég szerintük korrupt tevékenysége miatt. Ebben az eljárásban tartja pénteken az első, békéltető tárgyalást a XX., XXI. és XXIII. kerületi bíróság.
Tüntetést tartanak a tárgyalás után az LMP-ből mostanra kivált Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusai is.
Kapcsolódó írások:
- Rágalmazás - bajban a volt LMP-s képviselők?
- Jávor: túlárazott paksi projektet nyert a Közgép
- DK: feleslegesen pazarol milliárdokat a kormány
- Szabó Rebeka megkezdte a közérdekű munkát
- Közmunkáznak az LMP képviselői
- A KDB elutasította a Közgép és a Magyar Aszfalt konzorciumának jogorvoslatát
- Az LMP feljelentést tett egy Közgépes közbeszerzési ügyben
- LMP: nem követtek el szabálysértést a tiltakozók a Közgépnél
- Az LMP és a láncai
- LMP: a Közgép nem közérdekű üzem
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06