Kizárják a versenyből
A KDB elutasította a Közgép és a Magyar Aszfalt konzorciumának jogorvoslatát
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) elutasította a Marcalit elkerülő út építése kapcsán a Közgép és a Magyar Aszfalt Marcali MK 68 konzorciuma jogorvoslati kérelmét, jogosnak minősítette a konzorcium kizárását a versenyből.
2012.09.25 15:40MTIA határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg. A 68. számú főút Marcalit elkerülő szakaszára kiírt nyílt közbeszerzésre a felhívást december végén tette közzé a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A becsült kivitelezési költség 3 milliárd 179 millió forint volt. A NIF a legolcsóbb ajánlatot szándékozott nyertesnek nyilvánítani. A felhívásra 5 ajánlat érkezett, a nyertes a Teereg-Asdag Kft. lett 2 milliárd 958 millió forinttal.
A Marcali MK 68 konzorcium ajánlata 3 milliárd 176 millió forint volt. A Marcali MK 68 konzorcium az eredményt megtámadta a KDB előtt, mivel a nyertes cég nem tett eleget hiánypótlási kötelezettségének. A NIF újra értékelte az ajánlatokat, és egyedül érvényes ajánlattevőként az EuroAszfalt Kft-t nyilvánította nyertesnek. Az ajánlat 3 milliárd 186 millió forint volt.
A Közgép-Magyar Aszfalt konzorciuma ezt a döntést is megtámadta a KDB-nél, mivel jogellenesnek tartotta a kizárását. A NIF azért zárta ki a konzorciumot, mivel a hídépítő szakember életrajzát ugyan csatolta, de nem dokumentálta azt, hogy az illető jogosult a felelős műszaki vezetésre is. A KDB az érvelést elfogadta, és a jogorvoslati kérelmet elutasította.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06