Mentelmi jog felfüggesztését kéri a Közgép-ügyvéd

Rágalmazás - bajban a volt LMP-s képviselők?

Jávor Benedek, az LMP akkori frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta, akciójukkal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy "ma egy szűk oligarchacsoport irányítja az országot, Simicska Lajos tulajdonos és Nyerges Zsolt elnök pedig átvette az irányítást a gazdasági élet felett".

2013.05.07 16:00MTI

Nyolc korábbi LMP-s, jelenlegi független képviselő mentelmi jogának felfüggesztése ügyében a bíróság az Országgyűléshez fordult a Közgép telephelyén tavaly nyáron tartott demonstrációval kapcsolatban - mondta Futó Barnabás ügyvéd, a Közgép jogi képviselője kedden.

Tavaly július 11-én a Közgép XXIII. kerületi Haraszti úti telephelyének bejáratánál LMP-s politikusok a kerítéshez láncolták magukat, és többi között "Itt tűnik el a pénzed", "Mutyigyár", "A Közgép mindent visz", "Innen irányítják az országot" - feliratú táblákkal demonstráltak.

Jávor Benedek, az LMP akkori frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta, akciójukkal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy "ma egy szűk oligarchacsoport irányítja az országot, Simicska Lajos tulajdonos és Nyerges Zsolt elnök pedig átvette az irányítást a gazdasági élet felett".

A tiltakozókat a rendőrség gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértése miatt 100 ezer forint pénzbírsággal sújtotta. A Közgép azonban nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt feljelentést tett - mondta Futó Barnabás.

A rendőrség kinyomozta az elkövetők adatait, és a Budapesti XX-XXI-XXIII. kerületi Bíróságon 26 ember ellen magánvádas büntetőper indult, melyet azonban nyolc ember esetében felfüggesztett a bíróság, és az Országgyűléshez fordult mentelmi joguk ügyében - tette hozzá a Közgép jogi képviselője.

Karácsony Gergely, Jávor Benedek, Szél Bernadett, Vágó Gábor, Dorosz Dávid, Scheiring Gábor, Szabó Rebeka és Szilágyi László - azóta immár - független képviselők mentelmi jogáról a parlament illetékes bizottságának javaslata alapján a plenáris ülés dönt majd.

Futó Barnabás elmondta azt is, hogy a rágalmazás minősített eseteinél a parlament jobbára felfüggeszti az érintett képviselők mentelmi jogát, a feljelentésben szereplő bűncselekmény a büntető törvénykönyv szerint két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.