Mentelmi jog felfüggesztését kéri a Közgép-ügyvéd
Rágalmazás - bajban a volt LMP-s képviselők?
Jávor Benedek, az LMP akkori frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta, akciójukkal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy "ma egy szűk oligarchacsoport irányítja az országot, Simicska Lajos tulajdonos és Nyerges Zsolt elnök pedig átvette az irányítást a gazdasági élet felett".
2013.05.07 16:00MTINyolc korábbi LMP-s, jelenlegi független képviselő mentelmi jogának felfüggesztése ügyében a bíróság az Országgyűléshez fordult a Közgép telephelyén tavaly nyáron tartott demonstrációval kapcsolatban - mondta Futó Barnabás ügyvéd, a Közgép jogi képviselője kedden.
Tavaly július 11-én a Közgép XXIII. kerületi Haraszti úti telephelyének bejáratánál LMP-s politikusok a kerítéshez láncolták magukat, és többi között "Itt tűnik el a pénzed", "Mutyigyár", "A Közgép mindent visz", "Innen irányítják az országot" - feliratú táblákkal demonstráltak.
Jávor Benedek, az LMP akkori frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta, akciójukkal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy "ma egy szűk oligarchacsoport irányítja az országot, Simicska Lajos tulajdonos és Nyerges Zsolt elnök pedig átvette az irányítást a gazdasági élet felett".
A tiltakozókat a rendőrség gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértése miatt 100 ezer forint pénzbírsággal sújtotta. A Közgép azonban nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt feljelentést tett - mondta Futó Barnabás.
A rendőrség kinyomozta az elkövetők adatait, és a Budapesti XX-XXI-XXIII. kerületi Bíróságon 26 ember ellen magánvádas büntetőper indult, melyet azonban nyolc ember esetében felfüggesztett a bíróság, és az Országgyűléshez fordult mentelmi joguk ügyében - tette hozzá a Közgép jogi képviselője.
Karácsony Gergely, Jávor Benedek, Szél Bernadett, Vágó Gábor, Dorosz Dávid, Scheiring Gábor, Szabó Rebeka és Szilágyi László - azóta immár - független képviselők mentelmi jogáról a parlament illetékes bizottságának javaslata alapján a plenáris ülés dönt majd.
Futó Barnabás elmondta azt is, hogy a rágalmazás minősített eseteinél a parlament jobbára felfüggeszti az érintett képviselők mentelmi jogát, a feljelentésben szereplő bűncselekmény a büntető törvénykönyv szerint két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.
Kapcsolódó írások:
- Jávor: túlárazott paksi projektet nyert a Közgép
- DK: feleslegesen pazarol milliárdokat a kormány
- Szabó Rebeka megkezdte a közérdekű munkát
- Közmunkáznak az LMP képviselői
- A KDB elutasította a Közgép és a Magyar Aszfalt konzorciumának jogorvoslatát
- Az LMP feljelentést tett egy Közgépes közbeszerzési ügyben
- LMP: nem követtek el szabálysértést a tiltakozók a Közgépnél