Wittner

A parlamentben is lesz képviselőjük a Hajdú-Bét-károsultaknak

Az elmúlt napok során jelentősen megnövekedett a Hajdú-Bét ügy kapcsán a bejelentések és a panaszok száma, ezért külön levelezési címet hoztak létre az érintetteknek.

2013.05.15 18:25MTI

A Hajdú-Bét és a Novofarm Rt. által megkárosított baromfitenyésztők felkérték Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselőt, hogy a parlamentben képviselje az ügyüket - közölte Ónodiné Demeter Éva gazdálkodó, a károsult családok képviselője.

A közlemény szerint Wittner Mária elfogadta a felkérést, és ígéretet tett arra, hogy minden lehetséges eszközzel kiáll a károsultak mellett.

A Hajdú-Bét csődje közvetve megközelítőleg 500 magyar családot érintett, káruk meghaladta a 2 milliárd forintot - emlékeztet a közlemény.

A debreceni központú Hajdú-Bét, egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója 1998-ban, az orosz válság miatt került a csőd szélére. Ekkor szállt be tulajdonosként a Wallis Rt., amely 1999-ben többségi tulajdonos lett. A Hajdú-Bét mérlegét 2001-ben ismét sikerült eredményessé tenni, a 2003-ban kialakult, legfőképp a víziszárnyas-piac szereplőit sújtó válság azonban olyan súlyosan érintette a vállalatot, hogy nem tudott fizetni a beszállítóknak, és önmaga ellen kért felszámolást. A beszállítók együttes kára elérte a 10 milliárd forintot, a kistermelőké pedig mintegy 200 millió forintra rúg.

A közlemény felidézi, hogy ügyüket a károsultak 2003 végén tárták a nyilvánosság elé, 2004 januárjában pedig demonstrációt tartottak a Hajdú-Bét budapesti székháza előtt, és éhségsztrájkot szerveztek a Wallis mint volt tulajdonos meggyőzése érdekében.

A kormány április végi döntése alapján a szaktárca május 7-én tárgyalóasztalhoz ült a Hajdú-Bét károsultjaival. A jogszabályi háttér megteremtését követően, várhatóan a nyár elején megkezdődik a kárt szenvedett baromfitenyésztőknek szánt mintegy 200 millió forint kiutalása - közölte korábban a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A szaktárca kedden bejelentette, hogy az elmúlt napok során jelentősen megnövekedett a Hajdú-Bét ügy kapcsán a bejelentések és a panaszok száma, ezért külön levelezési címet hoztak létre az érintetteknek (hajdubet@vm.gov.hu).

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.