Hajdú-Biharban
Egymillió forintot loptak el az Idős nőtől - pár óra alatt elfogták őket
Néhány óra alatt elfogta a rendőrség kedden azt a három férfit, aki egy 84 éves hajdúszoboszlói asszonytól ellopott egymillió forintot.
2013.05.15 13:09MTIA Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Vezendi Jánosné alezredes ismertetése szerint a három férfi azt mondta az idős nőnek, hogy kukoricát vásárolnának tőle. Mivel nagy címlettel fizettek, a nőnek vissza kellett adnia, és ekkor figyelték ki, hol tartja a pénzét. A tolvajok egymillió forintot loptak el.
Miután az asszony észrevette a lopást, értesítette a rendőrséget. A középkorú férfiakat néhány órával később Balmazújváros határában fogták el. A tolvajok az autójukat hátrahagyva, futva próbáltak elmenekülni a rendőrök elől, egyikük egy bokros területen megpróbálta elrejteni a pénzt.
A két sajókazai és a sajóbábonyi gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Kapcsolódó írások:
- Előzetesben a fogaskerekű vonalán történt kábellopás gyanúsítottjai
- A rendőrség előtt lófrált a körözött férfi - vitték a börtönbe
- Csatornarácsból vashulladék - vasban utazott a testvérpár
- Kommandósok fogták el az ötszörösen körözött férfit
- Szigorúbb büntetés a közveszély helyszínén elkövetett lopásért
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06