Gyárilag páncélozott luxusautó

Kiváló védelem: Mercedes-Benz S 600 Pullman Guard

A Mercedes-Benz új reprezentációs limuzinja az S 600 Pullman Guard. Joggal viseli a "Pullman" nevet, amely az amerikai Pullman Palace Car Company által készített vasúti luxusvagonoktól ered.

2008.10.27 09:35ma.hu

A húszas évek óta olyan nagy, komfortos autót jelent ez a szó, amelyben válaszfal van a vezetőülés és az utastér között. A fenséges járműben bőven van hely bizalmas megbeszélésekre, valamint a kommunikációs és szórakoztató berendezések kihasználására. A szállított személy minden helyzetben komfortos és individuális világban zárkózhat el.

A gyárilag páncélozott első Mercedes-Benz egy pulman-limuzin volt az 1928-ban bemutatott Nürburg 460 (W08) típusból. Ezt követte a harmincas évek elején a 770-es (W07) „Nagy Mercedes“, amelyet többek között Hirohito japán császárt védelmezte, illetve az 500 (W08) és a 770 (W 150) védett változata. A hatvanas években a legendás Mercedes-Benz 600 vette át, közel harminc esztendőre, az állami reprezentációs autó szerepét. Nemcsak a Német Szövetségi Köztársaságban szolgált ilyenként, hanem sok-sok egyéb ország kormányánál és uralkodóházánál is. Később az S-osztály páncélozott változatai következtek, Mercedes-Benz S-Guard néven, és – egyelőre – az új S 600 Pullman Guard zárja a sort.

Akárcsak a fényűzően berendezett pullman vasúti vagon, az új S 600 Pullman Guard is nagyvonalú helykínálattal és legmagasabb fokú komforttal kényezteti el utasait. Tengelytávját még a páncélozott S-osztályéhoz képest is megnyújtották 115 centivel, úgyhogy 4315 milliméteres lett. A fenséges jármű teljes hossza 6356 milliméter – itt bőven van hely bizalmas megbeszélésekre, valamint a kommunikációs és szórakoztató berendezések kihasználására. A szállított személy minden helyzetben komfortos és individuális világban zárkózhat el.


Az új pullman-limuzin műszaki alapja az S 600 Guard, a Mercedes-Benz Guard csúcsmodellje. Bársonyosan sima járású 12 hengeres, 5513 köbcentis biturbó motor hajtja ((380 kW/517 LE, 830 Nm). Futóművét és felépítését átdolgozták, hiszen a puszta meghosszabbítás nem garantálta volna a szükséges szilárdságot.

Már eleve gondoltak a páncélozás beépítésére. Hátul megemelték a tetőt, hogy még kényelmesebb legyen beszállni, és nagyobb legyen a fejtér. A sofőr-válaszfal mögött négyen ülhetnek, egymással szemben. Ezen túlmenően az új Mercedes-Benz S 600 Pullman Guard hatásos védelmet nyújt igényes utasainak terrorista-támadás ellen.

Ennek mértéke megfelel az államilag elismert intézetek által bevizsgált és tanúsított B6/B7 védettségi kategóriának, sőt túlteljesíti a szabványban előírtakat. Páncélozása ellenáll katonai lövedékeknek, illetve kézigránát és egyéb robbanószerkezet repeszeinek. Fokozza a biztonságot a defekttűrő gumiabroncs, az öntömítő benzintank és a tűzoltó-berendezés.

Az úgynevezett integrált védelem azt jelenti, hogy az ajtók, a hátfal, az oldalak, a tető, a homlokfal stb. páncélozását nem utólag szerelik be egy már kész autóba, hanem, külön gyártási lépésként, már a nyers karosszériába beépítik. Ezáltal a teljes utastér védett lesz. Még az üreges tartókat, ajtózárakat, tükörházakat is bevonják a rendszerbe.

Előnyös, hogy a páncélozás nem megterheli, hanem szilárdítja a karosszériát, továbbá, hogy ahol a nagyobb súly miatt erősítésre van szükség, azt már eleve elvégzik. Az eredmény rendkívül hosszú élettartam és a márkára jellemző minőség. A széria-modell kiváló kényelme és menettulajdonságai változatlanul megmaradnak; kellően méretezett futómű és fék gondoskodik a lehető legjobb vezetési érzésről és nagy dinamikai tartalékokról. A megnövekedett súly nem befolyásolja a komfortot.


Az automobil feltalálója és a világ legrégibb autógyártója mindig is elkötelezte magát a legmagasabb műszaki színvonal mellett. Ez érvényes a védett járművekre is.

Az 1928-as Nürburg 460 típussal világelsőként kezdte meg gyári páncélozás beépítését, majd nyolc évtizednyi következetes anyagkipróbálás és fejlesztés következett, amely kivételes helyet biztosított a Mercedes-Benznek.

Amikor a hetvenes években Latin-Amerikában megszaporodtak a diplomaták elleni támadások, a Daimler-Benz a páncélozott 280 SEL 3.5 típussal válaszolt. Tovább növelték az igényt a RAF terrortámadásai, ezért kijött a 350 SE, a 350 SEL, a 450 SE és a 450 SEL védett változata.

Valamennyi későbbi S-osztály nemzedéknek is megvoltak a páncélozott kivitelei, de a Mercedes gyáraiban már nem csupán az S-Guard készül, hanem az E-Guard és a G-Guard is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.