Még változhatnak!

Forgalomkorlátozások az október 23-i ünnepségek miatt

Az október 23-i ünnepségek és azok előkészületei miatt számos forgalomkorlátozásra kell számítani október 23-án, kedden. A rendezvények környékén közlekedő tömegközlekedési járatok terelve, megváltozó útvonalon közlekednek majd.

2012.10.20 07:35ma.hu

A forgalomkorlátozások és a tömegközlekedési terelések a rendezvényeket biztosító rendőrparancsnokok döntésétől függően operatívan változhatnak.

Közúti közlekedés

Az Erzsébet híd folytatását, a Szabad Sajtó utat és a Kossuth Lajos utcát rendezvény miatt reggel 8 órától 20 óráig teljes szélességében lezárják. Várhatóan 8 és 14; valamint 18 és 20 óra között az autóbuszsávokat szabadon hagyják, így ebben az időszakban az erre közlekedő járatok forgalma zavartalan lesz.

A Civil Összefogás Fórum felvonulása miatt a Széna tér – Margit körút – Margit híd – Szent István körút – Bajcsy Zsilinszky út – Alkotmány utca útvonalon délután 14 és 16 óra között forgalomkorlátozásra kell számítani.

A belvárosban várható jelentős forgalomkorlátozások és a még folyó nagykörúti villamospótlás hatásai miatt az autóval közlekedők számára azt javasoljuk, kerüljék el a belvárost. Kerülő útvonalként a Rákóczi hidat és a Könyves Kálmán körút – Hungária körút – Róbert Károly körút útvonalat ajánljuk.

Tömegközlekedés

2-es villamos

A 2-es villamosok egész nap rövidített útvonalon, csak a Közvágóhíd H és a Kossuth Lajos tér M megállóhelyek között közlekednek.


4-6 jelzésű villamosok

A nagykörúti villamospótlás október 23-án is érvényben van. A rendezvények a Széll Kálmánt tér M és Blaha Lujza tér M között 4-6 jelzéssel közlekedő villamosokat érintik.

Várhatóan 14 és 16 óra között a nagykörúti villamosok rövidített útvonalon közlekednek a Civil Összefogás Fórum felvonulása miatt:
- Kb. 14 és 15 óra között a villamosok a Blaha Lujza tér M és a Jászai Mari tér között közlekednek.
- Kb. 15 és 16 óra között - amikor a menet eleje eléri a Margit híd budai hídfőjét - a villamosok a Blaha Lujza tér M és a Nyugati pályaudvar M között közlekednek. Amikor a menet vége elhagyja a Margit hidat, a Széll Kálmán tér M és a Margit híd, budai hídfő megállóhelyek között az egyik vágányon ingajáratban is közlekedtetnek villamosokat a tervek szerint.


47-es és 49-es villamosok

A Magyarok Világszövetségének rendezvénye miatt várhatóan 18 és 20 óra között rendezvényen résztvevők létszámának függvényében, valamint a Jobbik Ifjúsági szervezetének 18.00 óra és 18.30 között tervezett Bródy Sándor utcához a Magyar Rádió épületéhez történő vonulásának idején, a rendőrségi döntés értelmében az eddigi lezárásokon felül a Károly körút, Astoria, Múzeum körút forgalmát is korlátozhatják. Ha a lezárásra szükség lesz, akkor a villamosokat a 19-es és a 41-es villamos vonalára terelve, a Batthyány térig közlekedtetik.


70-es és 78-as trolibuszok

A 70-es és a 78-as trolibuszok üzemkezdettől várhatóan 21 óráig módosított útvonalon közlekednek, emiatt az Erzsébet királyné útja, aluljáró; illetve a Keleti pályaudvar M (Garay utca) irányában a Honvéd utcai megállóhelyet áthelyezik a Kálmán Imre utcába, a Szemere utca kereszteződése elé.

Emellett várhatóan 10:00 és 10:30 között a V. kerületi Önkormányzat Vértanúk terén tartandó megemlékezése miatt, ha a résztvevők létszáma szükségessé teszi, a trolibuszok rövidített útvonalon közlekednek, a Honvéd utcai megállóhelyig szállítanak utasokat és ebben az időszakban nem érintik a Kossuth Lajos tér M végállomást.


5-ös és 178-as autóbuszok


A Szabad Sajtó úti tüntetés (Milla) miatt 14 és 18 óra között az autóbuszok nem érintik a Ferenciek tere M megállóhelyet, a Szabadság hídon át közlekednek. A Keleti pályaudvar felé az autóbuszokra az alábbi ideiglenes megállóhelyeken lehet felszállni:
• Rudas Gyógyfürdő: a 86-os autóbusz megállóhelyén;
• Szent Gellért tér: a Duna-parton, a visszafordulás után kialakított ideiglenes megállóhelyen;
• Fővám tér: a 115-ös autóbusz megállóhelyén;
• Kálvin tér M: a 109-es autóbusz megállóhelyén.

Az autóbuszokra a budai végállomásaik (Pasaréti tér, Naphegy tér) irányában az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
• Kálvin tér M: a villamospótló autóbusz megállóhelyén;
• Fővám tér: a villamospótló autóbusz megállóhelyén;
• Rudas Gyógyfürdő: a 86-os autóbusz megállóhelyén.

A Magyarok Világszövetségének rendezvénye miatt várhatóan 18 és 20 óra között rendezvényen résztvevők létszámának függvényében, valamint a Jobbik Ifjúsági szervezetének 18.00 óra és 18.30 között tervezett Bródy Sándor utcához a Magyar Rádió épületéhez történő vonulásának idején, a rendőrségi döntés értelmében az eddigi lezárásokon felül a Károly körút, Astoria, Múzeum körút forgalmát is korlátozhatják. Ha a lezárásra szükség lesz, akkor az autóbuszok nem érintik a Ferenciek tere M, az Astoria M, az Uránia és a Blaha Lujza tér M megállóhelyeket. A pesti végállomások felé az autóbuszokra ebben az esetben az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
• Rudas Gyógyfürdő: a 86-os autóbusz megállóhelyén;
• Szent Gellért tér: a Duna-parton, a visszafordulás után kialakított ideiglenes megállóhelyen;
• Fővám tér: a 115-ös autóbusz megállóhelyén;
• Kálvin tér M: a 109-es autóbusz megállóhelyén, az Üllői úton;
• Corvin-negyed M: a 923-as autóbusz megállóhelyén;
• Harminckettesek tere: a 923-as autóbusz megállóhelyén;
• Rákóczi tér: a 923-as autóbusz megállóhelyén;
• Blaha Lujza tér M (Népszínház utca): a 923-as autóbusz megállóhelyén.

Az autóbuszok ezen terelés életbe lépése esetén a budai végállomásaik irányában a fentieken kívül nem érintik még a Szarvas tér és a Dózsa György tér megállóhelyeket sem. Helyettük az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
• Blaha Lujza tér M: a 923-as autóbusz megállóhelyén;
• Rákóczi tér: a 923-as autóbusz megállóhelyén;
• Harminckettesek tere: a 923-as autóbusz megállóhelyén;
• Kálvin tér M: a villamospótló autóbusz megállóhelyén;
• Fővám tér: a villamospótló autóbusz megállóhelyén;
• Rudas Gyógyfürdő: a 86-os autóbusz megállóhelyén;
• Döbrentei utca: a villamospótló autóbusz megállóhelyén;
• Ybl Miklós tér: a 86-os autóbusz megállóhelyén;
• Clark Ádám tér: a 16-os és a 105-ös autóbusz megállóhelyén.


7-es autóbuszcsalád (7, 7E, 173, 173E járatok)


A Szabad Sajtó úti tüntetés (Milla) miatt 14 és 18 óra között az autóbuszok nem érintik a Rudas Gyógyfürdő és a Ferenciek tere M megállóhelyet. Pótlásképpen Pest felé az alábbi megállóhelyeken állnak meg a buszok:
• Fővám tér: a 115-ös autóbusz megállóhelyén (a 7E és a 173E buszok nem állnak meg!);
• Kálvin tér: a 109-es autóbusz megállóhelyén.

A budai végállomások felé az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni az autóbuszokra:
• Kálvin tér M: a villamospótló autóbusz megállóhelyén;
• Fővám tér: a villamospótló autóbusz megállóhelyén (a 7E és a 173E buszok nem állnak meg!).

A terelés idején a 7E és a 173E autóbuszok a Fővám téren nem állnak meg, ellenben az Astoria M megállóhelyen igen.

A Magyarok Világszövetségének rendezvénye miatt várhatóan 18 és 20 óra között rendezvényen résztvevők létszámának függvényében, valamint a Jobbik Ifjúsági szervezetének 18.00 óra és 18.30 között tervezett Bródy Sándor utcához a Magyar Rádió épületéhez történő vonulásának idején, a rendőrségi döntés értelmében az eddigi lezárásokon felül a Károly körút, Astoria, Múzeum körút forgalmát is korlátozhatják. Ha a lezárásra szükség lesz, akkor az autóbuszok nem érintik a Rudas Gyógyfürdő, a Ferenciek tere M, az Astoria M, az Uránia és a Blaha Lujza tér M megállóhelyeket. A pesti végállomások felé az autóbuszokra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
• Szent Gellért tér: a 7-es autóbuszcsalád megállóhelyén;
• Fővám tér: a 115-ös autóbusz megállóhelyén (a 7E és a 173E buszok nem állnak meg!);
• Kálvin tér M: a 109-es autóbusz megállóhelyén, az Üllői úton;
• Corvin-negyed: a 923-as autóbusz megállóhelyén;
• Harminckettesek tere: a 923-as autóbusz megállóhelyén;
• Rákóczi tér: a 923-as autóbusz megállóhelyén (a 7E és a 173E buszok nem állnak meg!);
• Blaha Lujza tér M (Népszínház utca): a 923-as autóbusz megállóhelyén.

Az autóbuszokra a budai végállomásaik irányában az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
• Blaha Lujza tér M: a 923-as autóbusz megállóhelyén;
• Rákóczi tér: a 923-as autóbusz megállóhelyén (a 7E és a 173E buszok nem állnak meg!);
• Harminckettesek tere: a 923-as autóbusz megállóhelyén;
• Kálvin tér M: a villamospótló autóbusz megállóhelyén;
• Fővám tér: a villamospótló autóbusz megállóhelyén (a 7E és a 173E buszok nem állnak meg!);
• Szent Gellért tér: a 7-es autóbuszcsalád megállóhelyén.

A terelés idején a 7E és a 173E autóbuszok a Blaha Lujza téren, a Kálvin téren és a  Szent Gellért téren állnak meg.


8-as és 112-es autóbuszok


A Szabad Sajtó úti tüntetés (Milla) miatt 14 és 18 óra között a Szabadság hídon át járnak, ezért az autóbuszok nem érintik az Erzsébet híd budai hídfő, az Erzsébet híd pesti hídfő és a Ferenciek tere M megállóhelyet. Uránia felé az autóbuszokra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
• Szent Gellért tér: a Duna-parton, a visszafordulás után kialakított ideiglenes megállóhelyen;
• Fővám tér: a 115-ös autóbusz megállóhelyén;
• Kálvin tér M: a 109-es autóbusz megállóhelyén.

Az autóbuszokra a BAH-csomópont irányában az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
• Kálvin tér M: a villamospótló autóbusz megállóhelyén;
• Fővám tér: a villamospótló autóbusz megállóhelyén;
• Rudas Gyógyfürdő: a 86-os autóbusz megállóhelyén;
• Döbrentei tér: az 5-ös, a 86-os és a 178-as autóbusz megállóhelyén.

A Magyarok Világszövetségének rendezvénye miatt várhatóan 18 és 20 óra között rendezvényen résztvevők létszámának függvényében, valamint a Jobbik Ifjúsági szervezetének 18.00 óra és 18.30 között tervezett Bródy Sándor utcához a Magyar Rádió épületéhez történő vonulásának idején, a rendőrségi döntés értelmében az eddigi lezárásokon felül a Károly körút, Astoria, Múzeum körút forgalmát is korlátozhatják. Ha a lezárásra szükség lesz, akkor az autóbuszok nem érintik az Erzsébet híd budai hídfő, az Erzsébet híd pesti hídfő, a Ferenciek tere M, az Astoria M és az Uránia megállóhelyeket és rövidített útvonalon, a budai végállomásaik és a Kálvin tér M között közlekednek.

Az autóbuszok ebben az esetben az alábbi megállóhelyeken állnak meg:
• Szent Gellért tér: a Duna-parton, a visszafordulás után kialakított ideiglenes megállóhelyen;
• Fővám tér: a 115-ös autóbusz megállóhelyén;
• Kálvin tér M, végállomás (leszállóhely): a 109-es autóbusz megállóhelyén, az Üllői úton;
• Kálvin tér M, végállomás (felszállóhely: a villamospótló autóbusz megállóhelyén;
• Fővám tér: a villamospótló autóbusz megállóhelyén;
• Rudas Gyógyfürdő: a 86-os autóbusz megállóhelyén.


16-os autóbusz


A Jobbik Magyarországért Mozgalom rendezvénye idején, várhatóan 15:00 és 18:30 között az Arany János utca M végállomásra terelve közlekednek az autóbuszok és nem érintik a Deák Ferenc tér M végállomást. Az autóbuszokra ideiglenesen a következő megállóhelyeken lehet felszállni:
• Hercegprímás utca: a 115-ös autóbusz megállóhelyén;
• Arany János utca M: ideiglenes megállóhelye az Arany János utcában, a Bajcsy-Zsilinszky út torkolata előtt;
• Deák Ferenc tér M: ideiglenes megállóhely a József Attila utcában, a Hercegprímás utca torkolata előtt.


26-os autóbusz

A Békemenet miatt várhatóan 14:00 és 14:40 között az autóbuszok rövidített útvonalon, az Árpád híd M és a Centenáriumi emlékmű között közlekednek.

 
91-es, 191-es és 291-es autóbuszok

A Békemenet miatt kb. 14 és 16 óra között rövidített útvonalon közlekedtetik a 91-es, 191-es és 291-es buszokat.

14:00 és 14:40 között – a Margit körút és a Margit utca lezárása miatt – rövidített útvonalon, a budai végállomásaiktól (Széll Kálmán tér M, Sarolta utca és Libegő) a Rómer Flóris utca és a Margit utca torkolatánál lévő Apostol utcai megállóhelyig szállítanak utasokat.

Várhatóan 14:40 és 15:20 között az autóbuszok – a rendőrségi zárás idején – 91-es és a 291-es autóbuszok a Széll Kálmán tér M, illetve Zugliget (Libegő) és a Margit körút között közlekednek, a Margit híd budai hídfőnél fordulnak. A 191-es autóbuszok ebben az időszakban Sarolta utcától a Margit körúton át a Széll Kálmán tér M végállomásig közlekednek.

Várhatóan 15:20 és 16:00 között az autóbuszok a budai végállomásaik és a Jászai Mari tér között közlekednek.


105-ös autóbusz

A Jobbik Magyarországért Mozgalom rendezvénye idején, várhatóan 15:00 és 18:30 között az Apor Vilmos tér irányában nem érintik a Deák Ferenc tér M megállóhelyet. Ebben az időszakban a József Attila utcában, a Hercegprímás utca torkolata előtti ideiglenes megállóhelyen lehet felszállni az autóbuszokra.


109-es autóbuszok

A 109-es autóbuszok a Békemenet ideje alatt, várhatóan 14:00 és 16:30 között két részletben közlekednek: egyrészt Kőbánya alsó vasútállomás és a Deák Ferenc tér M között, a 9-es autóbusszal megegyező módon; másrészt a Batthyány tér M+H és Óbuda, Bogdáni út között közlekednek, a Margit hídtól a 160-as és 260-as buszok útvonalán haladnak a Batthyány térre.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom rendezvénye idején, várhatóan 16:30 és 20 óra között az autóbuszokat megosztva közlekedtetik.

Várhatóan 16:30 és 18:00 között egyrészt Kőbánya alsó vasútállomás és a Deák Ferenc tér M között, 109-es jelzéssel, a 9-es autóbusszal megegyező módon; másrészt a Nyugati pályaudvar és Óbuda, Bogdáni út között 206-os jelzéssel, a 206-os autóbusz útvonalán, két szakaszra osztva közlekednek az autóbuszok.

Kb. 18 és 20 óra között, a Bajcsy-Zsilinszky út, Károly körút és az Astoria zárása idején egyrészt Kőbánya alsó vasútállomás és a Kálvin tér M között 109-es jelzéssel; másrészt Óbuda, Bogdáni út között 206-os jelzéssel, a 206-os autóbusszal megegyező módon, két szakaszra osztva közlekednek az autóbuszok.


115-ös autóbusz


A 115-ös autóbuszok várhatóan 10:00 és 10:30 között a V. kerületi Önkormányzat Vértanúk terén tartandó megemlékezése miatt, ha a résztvevők létszáma szükségessé teszi, az Árpád híd M végállomás irányában terelve közlekedtetik Báthory utcán és a Szemere utcán keresztül. Ebben az esetben az autóbuszok a Kossuth Lajos tér M megállóhelyet nem érintik.

Várhatóan 15 és 18 óra között a Szent István körút és az Alkotmány utca lezárása miatt módosított útvonalon közlekedik a 115-ös autóbusz a Békemenet miatt.

15:30 és 16:30 között a Szent István körút lezárása miatt az Árpád híd M végállomás irányában a buszok nem érintik a Hold utca, a Kossuth Lajos tér M, a Markó utca, a Szent István körút, a Radnóti Miklós utca és a Lehel tér M (Csanády utca) megállóhelyeket, helyettük a Bajcsy-Zsilinszky úton haladva ideiglenesen az alábbi megállóhelyeken állnak meg az autóbuszok:
• Arany János utca M: a 109-es, a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelyén;
• Podmaniczky utca: a 72-es és a 73-as trolibuszok, a 109-es, a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelyén;
• Nyugati pályaudvar M: a 109-es, a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelyén;
• Nyugati pályaudvar M (Váci út): a 191-es autóbusz megállóhelye mögött, a végállomási leszállóhelyen.

A Boráros tér H végállomás irányában az autóbuszok nem érintik a Csanády utca, a Radnóti Miklós utca, a Szent István körút és a Markó utca megállóhelyeket. Helyettük ideiglenesen az alábbi megállóhelyeken állnak meg az autóbuszok:
• Nyugati pályaudvar M: a 109-es, a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelyén;
• Bajcsy-Zsilinszky út: a 70-es és a 78-as trolibuszok megállóhelyén;
• Honvéd utca: a 70-es és a 78-as trolibuszok megállóhelyén.

Várhatóan 16:30 és 18:00 között, az Alkotmány utca lezárása miatt az Árpád híd M irányában autóbuszok nem érintik a Hold utca, a Kossuth Lajos tér M, a Markó utca és a Szent István körül megállóhelyeket. Helyettük ideiglenesen az alábbi megállóhelyeken állnak meg az autóbuszok:
• Arany János utca M: a 109-es, a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelyén;
• Podmaniczky utca: a 72-es és a 73-as trolibuszok, a 109-es, a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelyén;
• Nyugati pályaudvar M: a 109-es, a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelyén;

A Boráros tér H végállomás irányában nem érintik a Csanády utca, a Radnóti Miklós utca, a Szent István körút és a Markó utca megállóhelyeket. Helyettük ideiglenesen az alábbi megállóhelyeken állnak meg az autóbuszok:
• Nyugati pályaudvar M: a 109-es, a 914-es és a 950-es autóbuszok megállóhelyén;
• Bajcsy-Zsilinszky út: a 70-es és a 78-as trolibuszok megállóhelyén;
• Honvéd utca: a 70-es és a 78-as trolibuszok megállóhelyén.

Amennyiben a rendőrség a József Nádor teret is lezárja, az autóbuszok a Boráros tér H végállomás irányában nem érintik a Szende Pál utca megállóhelyet sem, helyettük a Széchenyi István téren állnak meg.

Egyéb viszonylatok

A Gój Motoros Egyesület motoros felvonulása miatt 11 órától a Jagelló út – BAH csomópont – Alkotás utca – Krisztina körút – Alkotás utca – Nagyenyed utca – Böszörményi út – Jagelló út – Hegyalja út – Erzsébet híd – Kossuth Lajos utca – Rákóczi út – Kerepesi út – Albertirsai út – Jászberényi út – Maglódi út – Sírkert utca útvonalon kell forgalomkorlátozásra számítani. Várhatóan 12:30-tól pedig a motorosok a Sírkert utca – Maglódi út – Sibrik Miklós utca – Vak Bottyán utca – Üllői út – Ferenc körút – Petőfi-híd – Irinyi József utca – Október 23. utca – Bocskai út – Kosztolányi Dezső tér – Bartók Béla út – Szent Gellért rakpart – Attila út – Krisztina körút – Széna tér – Margit körút – Bem tér – Árpád Fejedelem útja – Lajos utca – Pacsirtamező utca – Árpád-híd – Dózsa György út – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Pesti alsó rakpart – Közraktár utca – Bakáts tér – Ferenc körút útvonalon közelítik meg a Corvin közben tartott megemlékezés helyszínét. Az útvonalat érintő, illetve keresztező járatok forgalmában a felvonulók elvonulása idején néhány perces fennakadásokra lehet számítani.

A tervezett, rendkívüli forgalmi rend kapcsán – a hatósági zárások függvényében – eltérések előfordulhatnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.