Kihez tartozik az automata?

Budapest: hiába a parkolójegy, jön a bírság?

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége tudomására jutott, hogy a fővárosban egyre több gondot okoz az autósoknak az az eset, mikor hiába váltanak jegyet a legközelebbi parkoló automatából, mégis bírságot kapnak, mire visszaérnek a gépjárművükhöz.

2011.09.22 10:30ma.hu

Az ok pedig, hogy az adott automata másik parkolás-üzemeltető társasághoz tartozik. Ez leginkább útkereszteződéshez közeli parkolás esetén fordul elő kerülethatárnál, illetve fővárosi-kerületi kezelésben lévő útszakasz találkozásánál, például az Andrássy út, Bajcsy-Zsilinszky út környékén.
 
Fontos tudnunk, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a „KRESZ-táblák”-nak kizárólag arra kell figyelmeztetniük, hogy fizető parkoló övezetbe érkeztünk, arra azonban nem, hogy esetleg másik társaság területéhez tartozik az adott övezet. A parkoló automatán kell szerepelnie a következő információknak: a parkolás üzemeltető neve, címe, telefonszáma, a várakozási díj és pótdíj összege, a pótdíj mértékének változása, az a terület, amelyre az automatából parkolójegy váltható, illetve a hatályos rendelet megjelölése. Tehát jelenleg nekünk gépjárművel közlekedőknek kell odafigyelni, hogy kiválasszuk a megfelelő automatát.
 
Sokan nem tudják azt sem, hogy amennyiben az ellenőrzés időpontjában rendelkeztek az adott zónában érvényes parkolójeggyel, de azt nem megfelelően helyezték el –például az ajtó becsapásakor leesett a műszerfalról-, vagy a parkolójegy érvényességének kezdő időpontja és az ellenőrzés időpontja között nem telt el 5 percnél hosszabb idő, akkor lehetőség van a parkolójegy bemutatására. Ezen bemutatást a parkolás-üzemeltető ügyfélszolgálati irodájában lehet megtenni, az ellenőrzés napjától számított 5 naptári napon belül.

Ebben az esetben a pótdíjtartozást a parkolás-üzemeltető törli a nyilvántartásból. Azonban ezen lehetőséggel naptári hónaponként legfeljebb egy alkalommal élhet a gépjármű üzemben tartója, ha a bemutatás időpontjában az adott gépjárműre nincs 30 napnál régebbi jogosulatlan parkolási esemény miatt kiszabott és nem vitatott várakozási díjkülönbözet és pótdíjtartozás. Természetesen mobiltelefonos parkolás esetén is az igazolás ugyanígy mutatható be.
 
Mozgásában korlátozott személy esetén az eredeti és érvényes parkolási igazolványt a mozgásában korlátozott személyt szállító jármű első szélvédője mögött úgy kell elhelyezni, hogy előlapja a hatályosság és a jogosultság ellenőrzése céljából látható legyen. A hatályos jogszabályok nem adnak lehetőséget az igazolvány utólagos bemutatására a parkolás-üzemeltető társaságnál, annak elfogadásáról csak egyedi mérlegeléssel, méltányosságból kerülhet sor, jogszabályi kötelezettség hiányában.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége azt tanácsolja, hogy amennyiben nem sikerül rendezni a vitás ügyet a parkolás-üzemeltetővel, akkor a fogyasztók forduljanak a lakóhelyük szerint illetékes Békéltető Testülethez, mely a gyors és ingyenes eljárás lehetőségét kínálva nagyban hozzájárulhat a jogvita megoldásához. A pótdíj megfizetésének határidejére (15 napon belül) azonban nincs halasztó hatálya sem a parkolás-üzemeltetővel folytatott levelezésnek, sem a békéltető testületi eljárásnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.