Árvíz

Kitelepítik Győrújfalut!

Biztonsági okokból elrendelték Győrújfalu kitelepítését - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök péntek este kevéssel 7 óra után.

2013.06.07 19:29MTI
Fotó: MTI

A kormányfő hangsúlyozta, hogy csupán biztonsági intézkedésről van szó. "A gát egyelőre stabil, de a víz nyomása olyan nagy, hogy biztonsági okokból úgy döntöttünk, elrendeljük Győrújfalu kiürítését" - mondta a miniszterelnök. 

Orbán Viktor tájékoztatása szerint mintegy kétezer embert érint az intézkedés.

A nyilatkozata idején már Esztergomban tartózkodó miniszterelnök kifejtette: a megépített új gátszakasz és a régi találkozásánál léphetnek fel problémák Győrújfalunál. A Győr-Moson-Sopron megyei védelmi bizottság javaslatára a belügyminiszter a kormányfő jóváhagyásával azért rendelte el a kiürítést még nappali világosságnál, hogyha a víz itt esetleg kitörne, ne éjszaka kelljen intézkedni. 

A veszély nagyságát megbecsülni nem lehet, de első az emberélet mentése - szögezte le Orbán Viktor. Elmondta azt is, hogy a szállítóeszközök készen állnak a kiürítés végrehajtására. Más települést nem érint a közvetlen veszély - közölte az MTI-vel a kormányfő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.