A Neoton dobosa lett az énekesnő gyermeke
Saját fia főnöke lett Csepregi Éva
Csepregi Éva körül zajlik az élet, járja az országot, egymást érik a fellépések. Újabban már fia is zenél, nem is akárhol, hanem ő a Neoton dobosa.
2009.12.22 16:30Tabu tvMár eltelt több évtized azóta, hogy először lépett színpadra Csepregi Éva, de azóta sok minden változott, legfőképp a közönség viselkedése.
„Akkoriban többnyire ülő közönségnek játszottunk. Most már ezt nem is nagyon lehet, holott régen ez volt a divat. Sokkal tüzesebb lett a nép valahogy, érdekes módon és mi is valahogy sokkal több olyan rockos számot játszunk. Egy kicsit jobban kell figyelni, hogy tempós legyen a koncert" - meséli a tabutv.hu riporterének Cseprei Éva, aki nemrég saját fiának is munkát adott együttesében.
A Tabu Tv megtudta: Csepregi gyermeke lett a Neoton új dobosa!
A művésznő a Fővárosi Nagycirkuszban 1500 főt vendégül látó jótékonysági rendezvényt szervez, tudniillik részt vesz egy szellemi fogyatékos emberek megsegítésére létrejött alapítványban, és már itt is fiával együtt léphet színpadra.
Az utóbbi időben ennek a rendezvénynek a létrehozásán, lebonyolításán tevékenykedett, alapítványának útját egyengette.
„Sok tervünk van, mindenfélében működünk. Fellángolt körülöttük az élet mióta van a Neoton Musical meg mióta egyre több az élő koncert. Tévéműsorba készülök, elugrok egy sajtótájékoztatóra, lesz előadásom, szóval minden hétvégém foglalt” - osztotta meg a tabutv.hu-ra klikkelőkkel Csepregi Éva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


