Az énekesnőnek elállítódott a biológiai órája!
Csepregi Éva alvászavarokkal küzd!
Csepregi Éva pár hónapja szokatlan tüneteket vett észre magán. Gyakran éjszakázik a fellépések miatt, emiatt elég rendszertelenül alszik. A biológiai órája teljesen felborult az utóbbi időben, és gyakran érezte magát fáradtnak napközben is.
2009.06.18 07:10rtlbulvar.hu– " Napközben sokkal fáradékonyabb, álmosabb voltam, mint korábban. Sokszor két fellépés között az autóban tört rám a fáradtság. Ilyenkor ha megálltam szundítani, utána sem lett jobb a helyzet. Amikor viszont a színpadon voltam, teljesen formába tudtam lendülni, hiszen a közönség számomra az igazi adrenalin, ez éltet "– nyilatkozta Csepregi Éva az RTL Bulvárnak.
Az énekesnő úgy érzi, van összefüggés alvászavara és a szakmájából adódó időbeosztás között. Országszerte koncertezik, és egy-egy fellépés helyszíne akár több száz kilométer távolságra is lehet egymástól.
Az utazás nagyon fárasztó, főként, ha Évának reggel korán kell kelnie, hogy odaérjen egy vidéki helyszínre.
– " Minidig is igyekeztem egyensúlyt tartani a munka és a család között, mindig szem előtt tartottam az egészséges életmódot. Törekszem a rendszerességre és a mértékletességre. Tisztában vagyok vele, hogy komolyabb probléma esetén érdemes orvoshoz fordulni, aki pontosan meg tudja állapítani, mi áll a tüneteim hátterében. Alvászavaraimmal is egy ismerős háziorvoshoz fordultam. Ő megnyugtatott, hogy teljesen természetes jelenségről van szó: a belső biológiai órám felborult, ám ma már ezt nagyon könnyen helyre lehet állítani, a hagyományos altatók mellékhatásai (kábaság, tompaság) nélkül."
Fotó: rtlbulvar.hu
Éva csak egyike azoknak a magyaroknak, akik alvászavarral küszködnek. A rossz alvás manapság a 10 leggyakoribb orvosi panasz egyike, ennek ellenére a betegek csupán 12 százaléka fordul orvoshoz.
A rosszul alvók civil kezdeményezést indítottak a jó alvásért, munkájukban pedig Csepregi Éva is partner. A Pihent Agyúak Társasága (PAT) szemléletváltást sürget az alvással kapcsolatos gondolkodásban.
Céljuk, hogy a tartós kialvatlanságtól szenvedők forduljanak orvoshoz, mielőtt problémájuknak súlyosabb következményei lesznek. Különösen veszélyeztetett az 55 év feletti korosztály, ahol gyakori a belső óra elállítódása, amely azonban ma már helyreállítható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


