Pingvinből szarka lett
Sörtolvaj apácát fogott a biztonsági kamera
Bár az apácák láttán sokaknak a pingvin szokott az eszébe jutni, ezúttal egy másik madár, a szarka kelt életre egy boltban, miközben a biztonsági kamera mindent rögzített.
2012.10.10 11:29ma.huBolti tolvajkodás közben kapott le egy biztonsági kamera egy apácát Amerikában, egy oklahomai kisboltban. A nővér a felvétel tanúsága szerint odasétál a söröshűtőhöz, kivesz egy doboz sört, majd gyors körbenézés után zsebre vágja azt. Aztán átlépett az üdítőkhöz, ahonnan hasonló módon tüntetett el egy ásványvizet, amit két lépésig még a kezében tartott, de kisvártatva az is a köpenye alatt végezte, végül pedig visszament a sörökhöz, ahonnan egy újabb doboz italt vett ki, de annak a sorsát már nem tudta követni a kamera.
A felvételt az üzlet tulajdonosai a legnagyobb videómegosztó portálra is feltették, az apácáról ugyanis egyelőre semmit nem tudnak, többek közt azt sem, hogy egyáltalán valódi nővér volt-e, vagy egy álruhás civil tolvaj, így aztán többek közt azt is várják a rövid film hatására, hogy talán jelentkezik valaki, aki érdemi részletekkel tud szolgálni a rejtélyes sörtolvaj kilétét illetően.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:08 Karácsony Gergely Ursula von der Leyennel tárgyalt Strasbourgban
- 6:05 Hadházy Ákos: közelebb kerültünk a rendszerváltáshoz
- 22:34 NNGYK: nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét
- 20:28 Az USA milliárdnyi legyet dob le Mexikóra és Texasra
- 18:18 Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06