Pingvinből szarka lett

Sörtolvaj apácát fogott a biztonsági kamera

Bár az apácák láttán sokaknak a pingvin szokott az eszébe jutni, ezúttal egy másik madár, a szarka kelt életre egy boltban, miközben a biztonsági kamera mindent rögzített.

2012.10.10 11:29ma.hu

Bolti tolvajkodás közben kapott le egy biztonsági kamera egy apácát Amerikában, egy oklahomai kisboltban. A nővér a felvétel tanúsága szerint odasétál a söröshűtőhöz, kivesz egy doboz sört, majd gyors körbenézés után zsebre vágja azt. Aztán átlépett az üdítőkhöz, ahonnan hasonló módon tüntetett el egy ásványvizet, amit két lépésig még a kezében tartott, de kisvártatva az is a köpenye alatt végezte, végül pedig visszament a sörökhöz, ahonnan egy újabb doboz italt vett ki, de annak a sorsát már nem tudta követni a kamera.

A felvételt az üzlet tulajdonosai a legnagyobb videómegosztó portálra is feltették, az apácáról ugyanis egyelőre semmit nem tudnak, többek közt azt sem, hogy egyáltalán valódi nővér volt-e, vagy egy álruhás civil tolvaj, így aztán többek közt azt is várják a rövid film hatására, hogy talán jelentkezik valaki, aki érdemi részletekkel tud szolgálni a rejtélyes sörtolvaj kilétét illetően.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.