Termékteszt
Ez a különbség az ugyanolyan márkájú csirkefalatok között, ha magyar vagy ha osztrák
Tudta, hogy a szomszéd étele mindig szebb?
2019.08.03 10:22ma.huBár az utóbb időben már egyre kevésbé foglalkoztatna minket, hogy rosszabb minőségű termékeket kapunk-e a Nyugat-Európai országokhoz képest, most újra felkapta a témát az Index. Nem csoda, hogy lankadt a figyelem, hiszen a Nébih hatalmas összehasonlító tesztet végzett, majd az EU is megállapította, hogy csak üldözési mániánk van, az élelmiszerek és egyéb termékek összetétele ugyanolyan jó nálunk is, mint bárhol a világon.
Az egyik olvasó ugyanis pár napra Ausztriába indult kirándulni. „A gyerekek miatt vittünk magukkal sparos Budget chicken nuggets-et, de mivel kiderült, hogy nem lesz elég, ezért az itteni Sparban is vettünk még egy zacskóval. A képeket csatolom, önmagukért beszélnek" – írta a lapnak.
Rózsaszín ipari hulladék csirkehús kontra fehér csirkehús, panírjellegű panír kontra recés bevonat, és a képen nincs ugyan rajta, de Attila elküldte a fotót a zacskó hátuljáról amiről kiderül, hogy 66 százalék hús kontra 27 százalék hús.
Ár tekintetében viszont aligha van különbség: az osztrák nuggets kilója 5,19 euró, azaz 1.700 forint alatt van, nálunk kilója 1.438 forint.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06