Évek óta folyik az ókori város feltárása
Egyedülálló római kori mozaik került napvilágra Szófiában
Egyedülálló római kori mozaik került napvilágra a szófiai metróépítés során, a harminc négyzetméteres alkotás a Kr.u. 4. században készült.
2011.08.05 22:08MTIMario Ivanov ásatásvezető régész tájékoztatása szerint a Szófia központjában feltárt színpompás mozaik egy palota fogadótermének a padlózatát borította. A régészek nem biztosak abban, hogy a palota tulajdonosai valóban szoros kapcsolatban álltak-e a Kr.u. 306 és 337 között uralkodó Nagy Konstantin római császárral, mivel eddig semmiféle ezt bizonyító írott emlék nem került elő. Ennek ellenére Mario Ivanov úgy véli, hogy a tulajdonosok helyi notabilitások voltak, akiknek lehettek kapcsolataik a császárral.
A mai Szófia területe a Kr. e. 8. században már lakott volt. A település a trák Serdi törzs után kapta az első elnevezését, a Serdicát, amelyet a római hódítás után is megtartott, amikor Ulpia Serdica néven Moesia provincia központjává vált. A népvándorlás korában a hunok feldúlták és elpusztították, majd I. Justinianus keletrómai császár építette újjá Triaditsa néven. A hunok után érkező szlávok már Szredec néven említik, majd az elnevezést átvették a 809-ben érkező bolgárok is. A Szófia elnevezés a törökök elől beszivárgó görög népességtől ered a 14. századból.
A szófiai metróépítés kapcsán évek óta folyik az ókori város feltárása. Napvilágra kerültek paloták, megtalálták az ókori Serdica polgárainak tanácstermét, a bouleuteriont - az amfiteátrumszerű körépítmény átmérője eléri a 20 métert. Római kori bérházakat, insulákat is találtak, a nagyméretű lakóépületeket "szigetként" határolták négy oldalról az utcák. Feltérképezték Serdica főbb útvonalait is, így megtalálták a város keleti és nyugati kapuját összekötő főutcát, a 7-8 méter széles, kikövezett decumanus maximust, ahogy az észak-déli irányú "másodfőutcát", a cardo maximát is.
A terület sorsa évek óta vita tárgya, mert az ásatások miatt többször is módosítani kellett a szófiai metróhálózat bővítésének tervét, az egyik állomást ugyanis épp a történelmi helyszín alatt építették volna meg. A hatóságok végül az antik leletek megőrzése mellett döntöttek abban a reményben, hogy a kulturális örökség részeként a város új turistacsalogató látványosságai lesznek. Az antik komplexumot 2012-re fejezik be, az összköltséget 16 millió levára (2,25 milliárd forintra becsülik).
A hagyomány szerint Nagy Konstantinnak tulajdonítják a Serdica az én Rómám mondást. A császár ugyanis szerette a várost, különösen annak termálvizeit, és innen irányította 13 éven át a birodalom sorsát. I. Constantinus palotájának mozaikpadlóját 1965-ben tárták fel.
Kapcsolódó írások:
- Magyar agyak szippanthatnak vizet Kína mélyéből
- A várkapitány nem adja fel: kiássák az öregtornyot
- Kétezer éves gyilkosságot fedeztek fel Kent grófságban
- Második világháborúban elesett német katona földi maradványait találták meg Gödöllőn
- Gázrobbanás Budapesten: az önkormányzat szerint meghibásodott a gáztűzhely
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06