Öt meccsen nem játszhat
Újabb büntetést kapott a náci karlendítő futballista
A Görög Labdarúgó Szövetség (EPO) ötmeccses eltiltással és 1000 eurós (körülbelül 300 ezer forint) pénzbüntetéssel sújtotta Giorgosz Katidiszt, az AEK Athén középpályását, aki március 16-án náci karlendítéssel ünnepelte gólját a Veria ellen 2-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen.
2013.04.05 17:37MTIAz EPO pénteken azt közölte, további szankcióként három hónapig megtiltotta a 20 éves játékosnak, hogy belépjen bármely görögországi sportlétesítménybe.
A futballszövetség ötmeccses eltiltása szimbolikusnak tekinthető, mivel az AEK Athén már március 20-án jelezte, Katidisz a szezon végéig nem szerepelhet csapatában. Az EPO egyébként egy korábbi meghallgatáson örökre eltiltotta a válogatottságtól a középpályást, aki korábban az U19-es nemzeti együttes kapitánya volt.
Katidisz március 18-án azt kérte, hogy egy időre mentsék fel a játék alól, emellett a tettét "elfogadhatatlannak" minősítette. A fiatal középpályás közvetlenül a történtek után úgy magyarázkodott, csapattársára, az egészségi problémákkal küzdő és a lelátón helyet foglaló Mihalisz Pavliszra mutatott, neki ajánlotta a gólját. Későbbi nyilatkozatában így fogalmazott: "szeretném egyértelművé tenni, hogy nem vagyok fasiszta, neonáci vagy rasszista."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:16 Többen és gyorsabban kaphatnak új szervet, amelyek többsége külföldről érkezik
- 11:54 Albániában épít és üzemeltet migránsbefogadó tábort 2024-től Olaszország
- 10:30 Benyújtotta lemondását a brit bevándorlási államminiszter
- 9:30 Az Egyesült Államok 175 millió dolláros újabb fegyvercsomagot küld Ukrajnának
- 8:50 Az üvegművesség felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára
- 8:03 A liberális szülők gyermekei nagyobb valószínűséggel küzdenek mentális problémákkal - tanulmány
- 7:48 Biden szerint nem ő az egyetlen demokrata politikus, aki le tudja győzni Donald Trumpot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06