A szezon végéig
Klubja is eltiltotta a náci karlendítés miatt a görög futballistát
A szezon végéig nem szerepelhet csapatában Giorgosz Katidisz, az AEK Athén futballistája, aki szombaton náci karlendítéssel ünnepelte gólját a Veria ellen 2-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen.
2013.03.20 11:43MTIAz erről szóló döntést kedden este közölte a klub, amely nyitva hagyta azt a kérdést, hogy a 20 éves játékos a jövőben az egyesület kötelekében maradhat-e. "Erről a nyáron születhet döntés" - áll a közleményben.
A labdarúgó egyébként hétfőn maga is azt kérte, hogy egy időre mentsék fel a játék alól, és a tettét "elfogadhatatlannak" minősítette. "Nem tudom visszaforgatni az idő kerekét, de azt szeretném egyértelművé tenni, hogy nem vagyok fasiszta, neonáci vagy rasszista" - mondta a fiatal középpályás.
Az eset után a görög szövetség örökre eltiltotta a válogatottságtól Katidiszt, aki korábban az U19-es nemzeti együttes kapitánya volt.
A szervezet szerint nyílt provokációról van szó, amely a nácik áldozatainak hozzátartozói mellett a labdarúgás humánus jellegét is megsértette. Katidisz közvetlenül a történtek után még így magyarázkodott: "Csapattársamra, Mihalisz Pavliszra mutattam a lelátón, aki egészségi problémákkal küszködik, és neki ajánlottam a gólomat."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:19 Meteorológia: a legtöbb ónos csapadékra itt kell számítani
- 10:01 A Covid-19 karantén szellemi hanyatlást okozott - tanulmány
- 9:26 Meghalt a 100 éves Henry Kissinger
- 8:02 Áder János: ezért nem indul el teljes körűen a betétdíjas rendszer januárban
- 7:02 Újabb tizenkét izraeli szabadult ki a Hamász fogságából szerdán
- 6:30 FourFourTwo: Messi a 21. század legjobbja
- 5:30 Ismét Mikulásfutás vasárnap a fővárosban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06